Lengyel külügyminiszter: Nagy-Britannia távozása a központosítást erőltető elitek hibája

A központosítást erőltető európai uniós elitek hibája, hogy Nagy-Britannia távozik a közösségből – mondta Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Die Welt című német lapnak.


2016. július 15. péntek, 10:10 perc   

A központosítást erőltető európai uniós elitek hibája, hogy Nagy-Britannia távozik a közösségből – mondta Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Die Welt című német lapnak.

A nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa a Die Welt online kiadásában csütörtök este közölt nyilatkozatában hangoztatta, hogy a brit uniós tagság elvetését (Brexit) pártolók népszavazási győzelmének oka „a 'még több Európát' elv érvényesítésére törekvő európai elitek meggondolatlansága", és az, hogy „Európa olyan ügyekbe is beavatkozik, amelyeket kizárólag a tagállamoknak kell szabályozniuk önállóan”. 

Németország is felelős az euroszkeptikus közhangulatért, amely nem csak Nagy-Britanniára jellemző – ette hozzá a lengyel külügyminiszter, aki szerint a brüsszeli uniós biztosoknak Németország véleménye az irányadó, például a migrációs politikában és Lengyelországgal kapcsolatban. 

A „katasztrófa receptje” az, hogy a döntéseket szűk körben hozzák meg, és rákényszerítik másokra – mondta Witold Waszczykowski a német Európa-politikát bírálva. Úgy vélte, a Brexittel összeomlott a 2009-es Lisszaboni szerződésre felépített modell, amely előírja nemzeti hatáskörök átruházását Brüsszelre. A központosításnak véget kell vetni, az EU-nak „szuverén államokból álló erős, egyesült Európának” kell lennie – jelentette ki a lengyel diplomácia vezetője.

Hangot adott annak a véleményének is, hogy a Brexit „dominóhatással fenyeget”, ezért sürgősen át kell gondolni, hogy milyen reformokra van szükség az EU-ban. Legfőképpen a gazdasági kihívásokra és a migráció, valamint a belső és külső biztonság kérdéseire kell választ találni, és elkerülhetetlen lesz az uniós szerződések felülvizsgálata – mondta. Figyelmeztetett: nem lehet kizárni, hogy Lengyelországban megfordul a még erősen EU-párti közhangulat a Brexit nyomán még mélyebb integrációt szorgalmazó „európai reformerek” „meggondolatlansága” miatt.

A lengyel alkotmánybíróságra vonatkozó jogszabályváltozások miatt az Európai Bizottság által megindított, úgynevezett jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban kiemelte, hogy éppen az ilyen ügyek váltanak ki értetlenséget a polgárokból. „A lengyel társadalom jelentős része nem érti, hogy Brüsszel miért kérdőjelezi meg egy nagyon erős demokratikus mandátummal felruházott kormány döntéseit” – mondta Witold Waszczykowski a Die Weltnek.

 

IttHON.ma


Hírdetés