Lenin-szobrot avattak Németország nyugati felében

Miközben a világ szobrokat döntöget, a kommunisták újakat állítanak helyettük.
Fotó: forrás - dw.com


2020. június 22. hétfő, 10:29 perc   

Miközben a világ szobrokat döntöget, a kommunisták újakat állítanak helyettük.

A nyugatnémet Gelsenkirchen városában Vlagyimir Iljics Lenin szobrot avattak fel szombaton, amelyet a kicsi Marxista-leninista Német Párt (MLPD) állíttatott.

A kétméteres szobrot 1957-ben, Csehszlovákiában készítették. Ez az első Lenin-szobor, amelyet az egykori Nyugat-Németország területén állítottak fel.

A szobrot épp azokban az időkben avatják fel, amikor világszerte több országban a rasszizmus és rendőri brutalitás elleni harc jegyében ellentmondásosan megítélt történelmi személyiség szobrait döntik le a tüntetők. Nem mellesleg 30 éve bomlott fel a kommunista világ. Beszámolók szerint a szoboravatón több százan vettek részt, előkerültek a vörös zászlók, a levegőben pedig sült kolbász illatát lehetett érezni.

„A kapitalizmus kritikája és a szociális alternatíva keresése ma is mindenhol zajlik. MI azt bíráljuk, hogy nem indult semmilyen nyilvános vita a szocializmusról, mint lehetséges alternatíváról” fogalmazott az MLPD vezetője, Gabi Fechtner. Majd hozzátette: „Egyértelműen véget ért az a kor, amikor rasszistákat, antiszemitákat, fasisztákat, antikommunistákat és a múlt más túlélőit ábrázoló szobrokat állítottak”.

A város vezetése és a városi képviselőket adó erősebb pártok nem üdvözlik a Lenin-szobor állítását, antidemokratikus szimbólumnak tartják. A város megpróbálta megakadályozni a szobor felállításának engedélyeztetését, de a münsteri kerületi bíróság felülbírálta a városi vezetést, amely arra hivatkozott, hogy a szobor rombolja a környező épületek történelmi értékét. (Forrás: korkep.sk)


Hírdetés