Ma döntenek Katalónia elszakadásáról?

Feszült várakozás előzi meg Spanyolországban a katalán parlament keddi rendkívüli ülését, amelyen akár Katalónia függetlenségének kinyilvánítása is napirendre kerülhet.


2017. október 10. kedd, 12:41 perc   

A katalán törvényhozás kedden délután hatkor ül össze, jelenleg ennek egyetlen napirendi pontja Carles Puigdemont katalán elnök felszólalása, amelyben értékeli az aktuális politikai helyzetet.  

A katalán elnök eddig nem tett olyan konkrét kijelentést, amely szerint kedden biztosan a parlament elé terjesztenék a függetlenségről szóló nyilatkozatot. A hétfői nap a találgatások jegyében telt, a katalán függetlenségi pártok soraiból különböző nyilatkozatok érkeztek arról, hogy mi történhet majd kedden.

Benet Salellas, a szélsőbaloldali Népi Egység (CUP) nevű párt képviselője kijelentette: nyertünk a referendumon, és kedden  érvényesíteni  kell az eredményeket". A politikus szerint nem lenne korrekt "elodázni" a katalán köztársaság kikiáltását, és pártja nem értené meg, ha ezt nem tennék meg kedden. A katalán parlamentben 10 képviselővel rendelkező párt a függetlenséget támogatja, de nem tagja a katalán kormánynak. A spanyol sajtó szerint a CUP nyilatkozatával nyomást akar gyakorolni a kormányzó Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetségre.   

A két katalán kormánypárt, az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) politikusai viszont jóval árnyaltabban fogalmaztak. Marta Pascal, a PDeCAT képviselője a BBC-nek már egy szimbolikus nyilatkozatról beszélt, míg Sergi Sabria, ERC szóvivője azt mondta: Katalónia népe elnyerte a köztársaság jogát, és az  kedden ölt formát.

Ramón Tremosa, a PDeCAT európai parlamenti képviselője az Onda Vasca rádióadónak viszont kifejtette: azt várja, hogy kedden a katalán elnök kihirdeti a függetlenséget, ám annak végrehajtását felfüggesztik a nemzetközi elismerés megszerzéséig, ahogy az történt Szlovénia esetében.

A spanyol kormány minden eshetőségre felkészült - erről Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes nyilatkozott a COPE rádiónak, hangsúlyozva, hogy egy katalán függetlenségi nyilatkozat nem marad majd válasz nélkül.

"Meg fogjuk akadályozni Katalónia függetlenségét. Meghozzuk a szükséges intézkedéseket. Katalónia elszakadása nem fog megtörténni" - tolmácsolta Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szavait Pablo Casado, a spanyol konzervatív Néppárt (PP)  szóvivője, aki összefoglalta a kormánypárt vezetőtestületének hétfői ülésén elhangzottakat.

Pedro Sánchez, a spanyol parlament legnagyobb ellenzéki erejének Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) Barcelonában tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: támogatják a jogállam válaszát egy esetleges katalán függetlenségi nyilatkozattal szemben. Egyúttal kérte a katalán elnököt, térjen vissza a törvényesség útjára, mert szerinte van még idő a párbeszédre.

Albert Rivera, a katalán parlament legnagyobb ellenzéki frakcióját adó Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt elnöke sürgette a spanyol kormányt, hogy alkalmazza az alkotmány 155-ös cikkelyét (amely lehetőséget ad a Katalónia feletti ellenőrzésre), és írjon ki előrehozott választásokat az autonóm régióban. Óvatlanságnak nevezte nem fellépni egy lehetséges függetlenségi nyilatkozattal szemben.  

Pablo Echenique, a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) szervezeti titkára hétfői megszólalásában egy új népszavazást követelt, ezúttal az állammal egyeztetve, mint az egyetlen lehetséges utat az ország egységének megőrzéséhez. Hibának nevezte a katalán függetlenség kinyilvánítását, és bírálta a spanyol kormányt, amiért nem tárgyalt a katalán kormánnyal.

Az elmúlt hetekben a katalán függetlenségi tüntetéseket szervező Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil politikai szervezet kedd délutánra ismét megmozdulásra hívta az elszakadás híveit, ezúttal a katalán parlament épületéhez, hogy kifejezzék a katalán kormány támogatását az ülés idején.


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu