Madrid mozgósította a hadsereget

Küszöbön Katalónia függetlenségének a kikiáltása
Fotó: Pinterest


2017. október 5. csütörtök, 17:40 perc   

Katonai járművek tartanak az aragóniai Zaragozából a katalóniai Barcelona felé – írja az El Confidencial. Elvileg rutinműveletről van szó, hiszen a madridi védelmi minisztérium arra adott utasítást a hadseregnek, hogy logisztikai támogatást nyújtson a Katalóniában szolgáló csendőri és rendőri erőknek, de a vasárnapi népszavazás és a feszült politikai helyzet miatt mindenképpen feltűnő a csapatmozgás.

A hadsereg elsődleges feladata a hivatalos közlés szerint, hogy szállást és higiénia szolgáltatást nyújtson a csendőrség (Guardia Civil) és a nemzeti rendőrség állományának, akiket tüntetők tessékeltek ki egyes szállodákból. Juan Ignacio Zoido belügyminiszter korábban úgy döntött, hogy Carles Puigdemont tartományi elnök kérése ellenére sem vonta vissza a csendőröket és rendőröket, akik vasárnap erőszakkal is igyekeztek megakadályozni az illegálisnak minősített függetlenségi népszavazást.

A spanyol sajtó úgy tudja, hétfőn ül össze a katalán parlament és kiáltja ki a tartomány függetlenségét. Ezt a madridi kormány alkotmányellenesnek tartja. A helyzeten nem javított  VI. Fülöp spanyol király keddi beszéde sem, mivel az uralkodó egy szót sem szólt a rendőri erőszakról, csak arról beszélt, hogy a katalán vezetés „döntéseivel szisztematikusan megsértette a törvényesen elfogadott legitim normákat, elfogadhatatlan hűtlenséget” mutatva az állam felé.

mno.hu


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu