Magasrangú állami kitüntetést vett át Kövér László Lengyelországban

A külföldieknek adományozható legmagasabb rangú lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban.
Fotó: pestisracok.hu


2019. szeptember 18. szerda, 19:25 perc   

A külföldieknek adományozható legmagasabb rangú lengyel állami kitüntetést, a Lengyel Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át szerdán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Varsóban.

A lengyel-magyar parlamenti együttműködésben és a két ország viszonya fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemekért a lengyel államfő által adományozott kitüntetést Kövér Lászlónak a lengyel alsóházi elnök, Elzbieta Witek adta át. Witek a szejm dísztermében megtartott kitüntetésátadási ünnepségen elmondta, a kitüntetéssel Lengyelország megköszöni “a szellem, a gondolat, valamint a tett közösségét”. Kiemelte, “Kövér László Magyarország szabadságáért és szuverenitásáért folytatott harc minden fázisában a magyar politikai élet jeles résztvevője és alkotója volt”.

A magyar házelnöknél “mindig észlelhető volt olyan gondolkodás, mely szoros összefüggést  lát  Magyarország szabadsága és szuverenitása, valamint Európa és a térségünk stabilitása, biztonsága között” – húzta alá Witek, megemlítve e kapcsán többek között Kövérnek az európai integrációért, valamint a visegrádi együttműködésért tett erőfeszítéseit. Witek méltatta Kövér László, valamint az ünnepségen szintén részt vevő, augusztusban lemondott lengyel házelnök, Marek Kuchcinski közös, a lengyel-magyar parlamenti és társadalmi kapcsolatokat mélyítő számos közös kezdeményezését. Megköszönte az Országgyűlés tavaly februárban elfogadott határozatát, mely arra szólítja fel a kormányt, hogy az álljon ki Varsó mellett a Lengyelország ellen indított, 7. cikkely szerinti  uniós eljárásban.

Kövér László beszédében hangsúlyozta: az érdemrend elfogadása a jövőre szóló, rajta keresztül az egész nemzedékét is “terhelő kötelezettségvállalás” arra, hogy “megpróbáljunk méltóak maradni a történelmi örökséghez, amit a lengyel-magyar barátság ezer éve jelent“. Utalva  a két nemzet történetének döntő pillanataiban megnyilvánuló szolidaritásra, többek között arra, hogy Teleki Pál magyar miniszterelnök pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1939. szeptember 18-án nyitotta meg Magyarország határait a második világháborús lengyel menekültek előtt, Kövér leszögezte,

a magyarok és a lengyelek “a legnehezebb huszadik századi körülmények között is mindig tanúbizonyságát adták annak, hogy a magyar-lengyel barátság nem mítosz, hanem valóságformáló erő (…), jelent és jövőt alakító bizonyosság.

A magyarokon és lengyeleken kívül “nem ismerünk Európában másik két államalkotó nemzetet”, amelyeknek egymáshoz való viszonyát “ezer esztendőn keresztül oly mértékben meghatározná az egymás iránt érzett töretlen rokonszenv, barátság és a kölcsönös segítő szándék, mint a mi esetünkben” – jelentette ki Kövér. Hangsúlyozta,

a mai világban “csak a hűség tarthatja meg országainkat és nemzeteinket”, magyarok és lengyelek “hűsége Istenhez, hazához, családhoz és egymáshoz”.

A két házelnök a kitüntetés átadását megelőzően hivatalos kétoldalú egyeztetést is folytatott. A lengyel parlamenti iroda közleménye szerint a tárgyalások elején Witek átadta Kövérnek azt, a lengyelországi Waclaw Felczak Lengyel-Magyar  Együttműködési Intézet kezdeményezésére augusztus 30-án elfogadott alsóházi határozatot, amelyben a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából megemlékeztek a lengyel menekülteket segítő magyarokról. Délután Kövér László még találkozik Stanislaw Karczewskivel, a szenátus elnökével, majd részt vesz a magyarországi lengyel menekültek megsegítését szervező Henryk Slawiknak és idősebb Antall József varsói emlékművének ünnepi megkoszorúzásán. - írja a pestisracok.hu


Hírdetés