Magyarázkodik az RMDSZ a kolozsvári zászlóügyben

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint a kolozsvári ünnepi felvonulás szervezőinek a csendőrség képviselői kijelentették, hogy akinél Erdély-zászlót találnak, azt megbüntetik.
Fotó: kronika.ro


2017. március 16. csütörtök, 19:51 perc   

Magyarázatot vár a csendőrségtől az Erdély-zászlókkal kapcsolatos eljárás miatt. Csoma Botond, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke csütörtöki közleményében megjegyzi: míg az RMDSZ dési szervezetének a hatóság által biztosított március 15-i eseményén a román, a magyar, az uniós és az Erdély-zászló vezette az ünnepi felvonulást, addig Kolozsváron továbbra is alkotmányellenes az erdélyi zászló a csendőrség szerint. Csoma szerint ezt a tényt a csendőrség munkatársai a szervezőkkel explicit módon közölték egy hétfői eligazításon.

„Érthetetlen az alkotmányra hivatkozva tiltani az erdélyi zászlót, hiszen az ezen szereplő Erdély-címer része Románia címerének. A csendőrség először a tudomásunkra hozta, hogy azokat, akik erdélyi zászlóval érkeznek az ünnepségre, fel fogják tartóztatni, majd felszólítottak minket arra, hogy erről tájékoztassuk is azokat a személyeket, akiknél ilyen zászló van. 

Ezt mi meg is tettük, szervezőként minket utasítottak erre a csendőrség munkatársai" – idézte a parlamenti képviselőt az RMDSZ hírlevele. Csoma Botond szerint képmutatás és csúsztatás a csendőrség azon állítása, miszerint a szervezők kérésére kellett eltávolítani az erdélyi zászlót.

„A csendőrségtől sem zászlók felvonultatására, sem zászlók leszerelésére nem kértünk engedélyt, kizárólag a törvényes előírásoknak megfelelően, az útvonalról és az esemény időpontjáról tájékoztattuk a hatóságokat, ahogy ezt minden közterületen szervezett esemény során megtesszük. 

Éppen ezért kértem már a tegnapi felszólalásomban magyarázatot a hatóságoktól, mert ez az eljárás szerintünk jogsértő" – tette hozzá a megyei RMDSZ-elnök. A politikus hozzátette: a megbírságolt személyeknek minden jogsegélyt megadnak, várják őket az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének székházába.

Csoma Botond szerint több szempontból is érthetetlen a csendőrség eljárása, hiszen az országban számos regionális zászlót használnak, melyek nem sértik a törvényt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésre az erdélyi románok az Erdély-címeres trikolórral érkeztek, ezt a tényt viszont a kommunizmus idején sikeresen meghamisították, átfestették a korabeli fotókat.

 A képviselő szerint szégyenletes az a módszer, amellyel feszültséget próbálnak kelteni és úgy állítani be az eseményeket, mintha az RMDSZ kérte volna az Erdély-zászlók bevonását.

ittHON.ma - Krónika


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu