Mariano Rajoy megbukott a bizalmatlansági szavazáson

Szocialista kormányfője lett Spanyolországnak. Madrid jóváhagyta az új katalán kormány hivatalba lépését.


2018. június 4. hétfő, 13:40 perc   

Megtiszteltetés volt Spanyolország miniszterelnökének lenni – mondta Mariano Rajoy spanyol kormányfő a madridi parlamentben pénteken, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány vitájának végén.

A pénteki nyílt szavazáson egyenként álltak fel a képviselők és szavaztak Rajoy mellett vagy ellen. Végül 180-an szavaztak ellene és 169-en mellette, így Mariano Rajoynak mennie kell – írja az El País a legfrissebb eredményeke. 

A kihirdetés után a (most már) volt miniszterelnök első útja a szavazással automatikusan új kormányfővé váló Pedro Sanchezhez vezetett, akinek gratulált. Ő az első kormányfő, akit ilyen úton választottak meg a spanyol politika élére. 

A konzervatív kormány helyett így most szocialista kormány alakul. 

Mariano Rajoy még a szavazás előtt, elsőként gratulált Sáncheznek a parlamenti pulpitusról. „Demokrataként el fogom fogadni a szavazás eredményét" – hangsúlyozta. 

Rövid beszédében elmondta: jobb állapotban adja át az országot, mint ahogy azt átvette. „Remélem az utódom is elmondhatja majd ugyanezt" – tette hozzá.

A 63 éves politikust 2011 decemberében választották először Spanyolország miniszterelnökévé. A négy évvel későbbi választásokat ugyancsak pártja nyerte, de nem tudott kormányt alakítani, mert nem rendelkezett az ahhoz szükséges parlamenti többséggel, ahogy más párt sem, így a választásokat 2016 nyarán megismételték.

A Néppárt (PP) győzelme egy kisebbségi kormány megalakításához volt elegendő, amelyre hosszú politikai egyeztetések után került sor. A Spanyol Szocialista Munkáspárt most azért kezdeményezte a kormányfő leváltását, mert a bíróság a múlt héten első fokon ítéletet hirdetett az egyik legszövevényesebb spanyol korrupciós botrányban, a 2009-ben kirobbant úgynevezett Gürtel-ügyben, és megállapította, hogy a korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt is. 

A PP fellebbezett a döntés ellen, amely 245 ezer euró (77,9 millió forint) pénzbüntetés szabott ki rá. 

Madrid jóváhagyta az új katalán kormány hivatalba lépését, miután annak soraiban, a központi spanyol kormány feltételeivel összhangban, immár nem szerepel bebörtönzött vagy az igazságszolgáltatás elől külföldre menekült politikus. Madrid a tavaly októberi elszakadási kísérletet követően központi felügyelet alá helyezte a széles körű autonómiát élvező régiót.

 

Forrás: 168 óra/új szó


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu