Meghalt Mihály király. Háromnapos nemzeti gyász rendelt el a kormány.

Románia utolsó uralkodója 96 éves volt.


2017. december 6. szerda, 13:03 perc   

Meghalt kedden a svájci magánrezidenciáján Mihály király – közölte a királyi ház sajtóirodája. Románia utolsó uralkodója 96 éves volt.

Mihály király tavaly márciusban vonult vissza a közéletből súlyos betegsége miatt. Leukémiában szenvedett, és állapota az utóbbi hetekben válságossá fordult. A királyi ház közlése szerint az orvosok 13 órakor állapították meg a halál beálltát. A temetésének időpontját a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

Lánya, Margit hercegnő és veje, Radu herceg november 8-án közölte, hogy a 96 éves Mihály király súlyos beteg. Előtte egy nappal József délkelet-európai metropolita gyóntatta és áldoztatta meg a volt uralkodót. - írja a romaniaregala.ro

Háromnapos nemzeti gyászt hirdet a kormány I. Mihály király emlékére, az erről szóló határozatot a kabinet szerdai ülésén fogadják majd el.

Arról, hogy pontosan mikorra rendelnek el gyásznapot, a királyi ház tagjaival való kedd esti egyeztetés után döntenek. Ugyanakkor kedd délután is sor kerül egy egyeztetésre a kormánypalotában Mihály király temetésével kapcsolatban. A találkozót a kormányfőtitkárságon tartják az illetékes minisztériumok képviselőinek részvételével. 

Mihály király kedden, 96 éves korában hunyt el svájci rezidenciáján. Temetéséről szerdán közölnek részleteket. - írja az Agerpres


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu