Megsérült egy rendőr a zetelaki községházán történt összetűzésben

A székelyudvarhelyi, illetve fenyédi rendőrségről is erősítést kellett küldeni pénteken a zetelaki polgármesteri hivatalba,


2019. július 20. szombat, 10:48 perc   

A székelyudvarhelyi, illetve fenyédi rendőrségről is erősítést kellett küldeni pénteken a zetelaki polgármesteri hivatalba,

ahol egy, vélhetően pszichés problémákkal küzdő férfi került összetűzésbe a helybéli rendőrökkel és hivatali alkalmazottakkal. Az agresszort és az egyik rendőrt is mentő vitte kórházba a helyszínről.

Kés is volt annál a férfinél, aki pénteken délelőtt előbb a hivatali alkalmazottakkal, majd a helybéli rendőrökkel is összetűzésbe került a zetelaki polgármesteri hivatalban. A község vezetője, Nagy Attila megkeresésünkre arról számolt be, hogy a negyvenes évei végén járó, valószínűleg pszichés problémákkal küzdő férfi délelőtt kilenc óra körül ment be a hivatalba a helyi rendőrséggel, illetve a polgármesteri hivatallal kapcsolatos sérelmeit sorolva, de az általa elmondottakból nem lehetett összefüggő történetet kihámozni.

Gyűlést szeretett volna tartani a gyűlésteremben, illetve arról beszélt, hogy a hivatali alkalmazottak közül szerinte kiket kellene meneszteni, ám mivel fokozatosan egyre agresszívebbé kezdett válni, a polgármester hívta a helybéli rendőröket. A rendőrőrsről perceken belül kiérkezett három rendőr, de a férfi nem engedelmeskedett a felszólításnak, hogy hagyja el az épületet, ezért megpróbálták eltávolítani. A kialakult dulakodásban a férfi egy keze ügyébe kerülő virágcserepet, illetve egy mellszobrot is a rendőrök felé dobott, majd kést rántott elő. Nem tudja, az végül hogy került ki a kezéből, de nem használta – mondta a polgármester. Az épület emeletén zajló dulakodásban megsérült az egyik rendőr.

Nagy Attila akkor már a földszinten tartózkodott, így nem látta, hogy pontosan mi történt, de úgy értesült, hogy a férfi ágyékon rúgta a hatósági alkalmazottat, akit később mentővel vittek kórházba. Mivel a helyzet súlyossá vált, a községvezető a 112-es sürgősségi segélyhívószámon is segítséget kért. A riasztás nyomán a fenyédi és a székelyudvarhelyi rendőrségről küldtek hatósági erősítést Zetelakára. A megsérült rendőrön kívül az agresszív férfit is mentő vitte el, a polgármester tudomása szerint pszichiátriai kivizsgálásra.

A helyszínen a rendőrség kriminalisztikai csoportja rögzítette a nyomokat. Nagy Attila beszámolója szerint volt előzménye az esetnek, a férfi – a hivatali alkalmazottak beszámolói szerint – korábban őket zaklatta, és az elmúlt tíz napban többször is felkereste a hivatalt sérelmeivel, ám péntekig nem viselkedett erőszakosan. Az ügyben megkerestük a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő megerősítette a zetelaki polgármesteri hivatalban történt dulakodásról szóló értesülésünket, ám ennél több részletet nem tudott megosztani a történtekről arra hivatkozva, hogy a jelek szerint az agresszor pszichés beteg, és ilyen esetben körültekintőbben kell kezeljék az információkat.

szerző: Széchely István - szekelyhon.ro


Hírdetés