Na mi legyen a 2019-es román EU elnökség szimbóluma?

Megalkották, megfestették, megszavazták


2017. november 8. szerda, 20:56 perc   

Természetesen a piros-sárga-kék színkombináció sem maradhat el.

A 2019- es román EU elnökség nem lehet meg hivatalos szimbólum, logó nélkül. Ennek megfelelően az  európai ügyek minisztériuma pályázatot írt ki a  jelkép megalkotására, aminek győztese a képen is látható, román színekben pompázó stilizált dák farkas lett.

Alkotójáról csak annyit lehet tudni, hogy diák, és műve a 19 tagú zsűri nyolcvan százalékának elnyerte tetszését. A döntésben szerepet játszhatott az is, hogy a mű nagyon sok szavazatot kapott a közösségi hálón. A zsűri egyes tagja ugyan megpróbáltak azzal érvelni, hogy a logónak valamit jelentenie kellene a többi néhány száz millió európai számára is, de szavaik  süket fülekre találtak. - írja az adevarul.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu