Nem szabad abbahagyni a nyelvjogi harcot

Mint ismeretes, ma reggel kihelyezték az első többnyelvű városnévtáblát Kolozsvár egyik bejáratánál.
Fotó: facebook.com


2017. május 16. kedd, 16:10 perc   

Nyelvjogi küzdelmünk látható eredménye mindenképp örömre ad okot, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez nem jöhetett volna létre a széles körű civil- és politikai összefogás nélkül. 

Az elmúlt években már számtalanszor bebizonyosodott, hogy valódi sikereket csak együttműködéssel érhetünk el. A nyelvi jogainkért küzdő civil- és politikai szereplők kitartása meghozta eredményét: a figyelemfelkeltő demonstrációk, a nemzetközi szervezetekhez eljuttatott petíciók, a jogi kezdeményezések mind olyan nyomás alá helyezték Kolozsvár városvezetését, mely hatására nem maradt más lehetősége, mint biztosítania a magyar közösség jogos követelését.

A kolozsvári siker arra hívja fel figyelmünket, hogy még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a hasonló kezdeményezésekre. Ugyanakkor időszerű lenne – a kolozsváriak példáját követve – kiterjeszteni a nyelvjogi küzdelmeket Erdély más településeire is, hiszen e terülten is – európai országhoz méltatlan módon – komoly lemaradásaink vannak.

Fancsali Ernő,

az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu