Németh Zsolt: a diplomáciánk számára egyre hangsúlyosabb a nemzetpolitika

A magyar kisebbségekkel szembeni jogsértések esetén egyre többször lép fel eredményesen a magyar kormány.


2018. augusztus 10. péntek, 18:22 perc   

Egyidejűleg vannak jelen a román politikában az együttműködésre utaló lépések és a magyarellenes intézkedések – ezt mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

Németh Zsolt aggasztónak tartja a kézdivásárhelyi fiatalok terroristavádját, ahol pirotechnikai eszközökkel való visszaélés volt a kiinduló vád, és első fokon felmentették őket, majd másodfokon öt évet kaptak. Úgy gondolja, hogy itt egy nagyon súlyos problémáról van szó, amely eljárási nehézségeket és aggodalmakat is felvet.

A legaggasztóbb, hogy az igazságszolgáltatás álcája mögött zajlanak a magyarellenes intézkedések, és amikor ezzel kapcsolatban fölemeljük a szavunkat, könnyen érhet bennünket az a vád, hogy megkérdőjelezzük a román igazságszolgáltatás függetlenségét.

Hozzátette, hogy ezzel szemben például a gázkitermelés ügyében, sőt kisebbségi kérdésekben is tapasztalnak pozitív lépéseket.

Németh Zsolt kifejtette: a magyar diplomácia egyre hangsúlyosabban kezeli a nemzetpolitika kérdését. Megjelent a nemzetpolitikai diplomácia a magyar diplomácia eszköztárában, amikor azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább – tette hozzá.

Németh Zsolt véleménye szerint a magyar diplomácia nem is fog erről az útról letérni, hiszen szemmel láthatóan fel tudnak mutatni eredményeket. - írja a baon.hu


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu