Nemzetek Ligája: megvannak a magyar válogatott ellenfelei

A magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban


2018. január 25. csütörtök, 12:46 perc   

A magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában – dőlt el a sorozat lausanne-i sorsolásán szerdán.

Az együttesek szeptemberben, októberben és novemberben oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő-döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért – ezen a kontinensviadalon az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Mindegyik osztályban azok a válogatottak szerepelhetnek majd a négycsapatos rájátszásban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradt a részvételt garantáló első és második helyekről.

A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.

A Nemzetek Ligája csoportjai:
—————————-
Az A-osztály:
1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia
2. csoport: Belgium, Svájc, Izland
3. csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország
4. csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország

A B-osztály:
1. csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország
2. csoport: Oroszország, Svédország, Törökország
3. csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország
4. csoport: Wales, Írország, Dánia

A C-osztály:
1. csoport: Skócia, Albánia, Izrael
2. csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Finnország, Észtország
3. csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus
4. csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia

A D-osztály:
1. csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra
2. csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino
3. csoport: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó
4. csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár

ittHON.ma - MTI


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu