Nemzetközi szinten is jól teljesítenek az erdélyi magyar középiskolák

Jól szerepelnek az erdélyi magyar középiskolák a nemzetközi versenyeken – derül ki a wallstreet.ro összeállításából, amelyet a transindex.ro portál szemlézett.
Fotó: forrás - marosvasarhelyiradio.ro


2020. január 13. hétfő, 15:25 perc   

Jól szerepelnek az erdélyi magyar középiskolák a nemzetközi versenyeken – derül ki a wallstreet.ro összeállításából, amelyet a transindex.ro portál szemlézett.

Tavaly 163 romániai diák teljesített nagyon jól a nemzetközi olimpiászokon – az élen a bukaresti Nemzetközi Informatikai Líceum végzett, amelynek 46 diákja vett részt tavaly nemzetközi versenyeken. A második helyen a fővárosi Tudor Vianu Informatikai Főgimnázium áll, amelynek 14 diákja nyert díjakat. Ezután következik eredmény szempontjából a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, amelynek nyolc diákja ért el kiemelkedő eredményt tavaly: egy első, egy második, négy harmadik helyet, és két dicséretet szereztek diákjaik nemzetközi versenyeken.

A top 10-es listán van még két további magyar tanintézmény, a hatodik helyen a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum van négy díjjal, és rögtön őket követi a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum szintén négy díjjal, a kolozsváriak csak a diákok által elért helyezésekben előzték meg a marosvásárhelyieket. (Forrás: Transindex, marosvasarhelyiradio.ro)


Hírdetés