Növelné Dragnea a paradicsomtermesztés támogatását

A Viața Satului mezőgazdasági műsor vendége volt Liviu Dragnea SZDP-elnök.


2019. május 14. kedd, 09:58 perc   

A Viața Satului mezőgazdasági műsor vendége volt Liviu Dragnea SZDP-elnök.

A Viața Satului mezőgazdasági műsor vendége volt Liviu Dragnea SZDP-elnök. A lehetőséget kihasználva Dragnea fontos bejelentéseket tett, többek között azt is, hogy emelik a fóliasátorban termelt paradicsom jelenlegi 3000 eurós támogatását. A pártelnök végezni szeretne az importőrök  maffiájával, a cél, hogy minél kevesebb importzöldség kerüljön a hazai piacra, és ezért a paradicsomtermesztés támogatását négyezer, illetve hatezer euróra fogják emelni – mondta.

Jövő évtől a támogatási rendszert több paprikafajtára, az uborkára és a padlizsánra is kiterjesztenék – mondta Dragnea, majd arról is beszélt, hogy tárgyalt a pénzügyminiszterrel és a miniszterelnökkel arról is, hogy szubvencionált hiteleket nyújtanának azoknak a gazdáknak, akik fóliasátrakat szeretnének létesíteni. Kovászna megyében sikeres a támogatott paradicsomtermesztés. 2017-ben három gazda vett részt a programban, 2018-ban 11-en, idén már 15-en jelentkeztek – tudtuk meg Könczei Csabától, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől.

A támogatás kiutalása is gördülékenyen zajlott, eddig minden jogosult megkapta a pénzét – értékelte az igazgató. Minden bizonnyal lenne kereslet a paprika, uborka és padlizsán termesztésének támogatására is. Ehhez viszont a fóliasátrak kapacitását kell növelni. Akik a paradicsom után már kaptak pénzt, azoknak könnyebb lesz, de ha az elképzelések letisztulnak, mindenképp megbeszélésre fogják hívni a fóliasátorban termesztő gazdákat – mondta Könczei.

szerző: Bokor Gábor - 3szek.ro


Hírdetés