Orbán: véget ért a száz év magyar magány

Az a korszak, amit úgy neveznek, száz év magyar magány, véget ért - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén csütörtökön Budapesten.
Fotó: MTI


2018. november 16. péntek, 09:08 perc   

A kormányfő rámutatott: az elmúlt években a szlovákokkal, a horvátokkal, a szlovénekkel és a szerbekkel is sikerült olyan viszonyt kialakítani, aminek az alapja a bizalom. Mindenki látja, hogy az együttműködés mindig többet hoz a konyhára, mint az ellenségeskedés - fogalmazott Orbán Viktor, aki hangsúlyozta: Magyarország készen áll arra, hogy mindenkivel együttműködjön.

A miniszterelnök kitért az ukrán helyzetre is, és azt mondta: a mostani politikai vezetéssel semmilyen megállapodásra nem látnak esélyt. Utalt arra, hogy hamarosan elnökválasztás lesz, és ha addig a helyzet nem rosszabbodik, az már nagy eredmény. Ezután, mint mondta, meglátják, a mostani magyarellenes kurzus folytatódik-e, vagy egy Magyarországgal együttműködni akaró elnöki adminisztráció jön létre.

Fidesz: a kormány kiáll a világ magyarságáért

A Fidesz szerint a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívása is azt bizonyítja, hogy a kormány kiáll a világ magyarságáért.

Zsigmond Barna Pál, a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, 2010 óta nemzetpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, aminek köszönhetően lélekben, gazdaságilag és kulturálisan is fejlődik a magyarság, és bebizonyosodott, hogy képes a megújulása.

A kormánynak a nemzetet a magyarok közössége jelenti határokon innen és túl, és hisznek a magyar nemzet határokon átívelő összetartozásában - fogalmazott a képviselő.

Kiemelte, szeretnék elérni, hogy aki magyarnak született, az a határ túloldalán is magyarnak érezhesse magát, magyarul beszélhessen, magyarul tanulhasson és megélhesse azt, hogy a magyar nemzet része. Ezt szolgálja a kettős állampolgárság, a nemzetpolitikai intézményrendszer, a külhoni magyar közösségek, az oktatás, a kulturális intézmények és a külhoni magyar családok támogatása - mondta Zsigmond Barna Pál, hozzátéve, a programokat folytatják, mert azokkal az egész nemzet, így Magyarország is erősödik.

Emlékeztetett: 2010 után megalapították a Magyar Diaszpóra Tanácsot, és újra ülésezik a Máért is, amit a Gyurcsány-kormány megszüntetett.

Közismerten a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben, ezért nagyon fontos, hogy a diaszpóra magyarsága is kiállt az ott élők mellett - utalt a képviselő arra, hogy a diaszpóratanács egyik kiemelt témája idén Kárpátalja helyzete.

Közölte, a diaszpóra magyarságát támogatja a Julianus-, a Kőrösi Csoma Sándor- és a Mikes Kelemen-program; ezek "magyar innovációk".

Zsigmond Barna Pál szólt arról is, hogy már egymillió új magyar állampolgár van az új állampolgársági törvénynek köszönhetően, a kormány számára pedig egyértelmű, hogy akinek magyar állampolgársága van, annak szavazati joga is van.

Egy új jogszabálytervezetnek köszönhetően részt vehetnek majd az európai parlamenti választásokon is azok a magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek lakóhellyel az Európai Unióban - mondta el.

Semjén: pozitívan fogadta a diaszpóratanács a szavazati jog kiterjesztését

A kárpátaljai helyzet áttekintése és az európai parlamenti választáson való részvétel lehetőségének megteremtése szerepelt a Magyar Diaszpóra Tanács VIII. plenáris ülésén - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ülésen tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten. Közlése szerint a résztvevők körében "nagy sikert" aratott a voksolást érintő szabályok megváltoztatása.

A kormányfő helyettese kérdésre jelezte: elegendő idő lesz, hogy az érintettek a tavaszi EP-választáson már részt vegyenek, beleértve a regisztrációt is. Azt is rendkívül pozitívan fogadták a résztvevők, hogy egyszerűsítették a regisztrációt és a voksolást - közölte.

Semjén Zsolt hozzátette: az ülésen tárgyaltak a kárpátaljai helyzetről is.

Nincs hova hátrálni e téren - jelentette ki. Rámutatott: nem tudnak mást tenni, mint uniós és NATO színtéren blokkolnak mindent, amíg a jogsértések nem szűnnek meg, és világgá kiáltják azokat a jogsértéseket és jogtiprásokat, amelyek Ukrajnában érik a magyarságot.

Diaszpóra tanács: a résztvevők határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése ellen

A Magyar Diaszpóra Tanácsa tagjai határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése és jogainak csorbítása ellen - többek között ezt tartalmazza a testület csütörtöki ülésén elfogadott zárónyilatkozat.

A dokumentumban rögzítették, hogy a tanács támogatásáról biztosítja a Kárpát-medencei magyar közösségeket jogaikért és biztonságos életfeltételeik megteremtéséért folytatott harcukban.

A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai örömüknek adnak hangot, és történelmi jelentőségűnek tartják, hogy immáron több mint egymillió magyar vált közjogilag is a nemzet részévé.

Továbbra is elkötelezettek az egyszerűsített honosítási eljárás - a tagszervezetek és a külképviseletek útján való - népszerűsítésében.

Üdvözlik azt a javaslatot, amelynek elfogadásával az európai uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is részt vehetnek az Európai Parlament tagjainak megválasztásában.

A tanács tagjai azon meggyőződésüknek hangot adva, hogy a magyarságnak kiemelt szerepe van Európa jövőjének alakításban és az európai kultúra megőrzésében, arra buzdítják a külhoni magyarságot, hogy vegyen részt a 2019. májusi európai parlamenti választásokon.

Üdvözlik, hogy a Hétvégi magyar iskolák találkozójának rendszeresítésével  olyan állandó fórum jön létre, amely lehetőséget nyújt az oktatás aktuális kérdéseivel kapcsolatos folyamatos tapasztalatcserére.

Szintén üdvözlik, hogy 2018-ban több mint 140 ösztöndíjas részvételével folytatódik a diaszpóraszervezetek munkáját segítő Kőrösi Csoma Sándor Program. Örömmel veszik tudomásul, hogy a program az ösztöndíjasok létszámának növelésével még több helyszínen tud hozzájárulni a magyar szervezetek közösségépítő tevékenységéhez.

Sikeresnek ítélik a Mikes Kelemen Programot, amelynek köszönhetően közel 300 köbméternyi megsemmisüléstől veszélyeztetett könyvtári és levéltári dokumentumot sikerült megmenteni és Magyarországra szállítani. Szorgalmazzák a hazaérkezett anyagok magyarországi bemutatását annak érdekében, hogy minél többen ismerjék meg a diaszpórában élő magyarság történetét.

Üdvözlik, hogy a Rákóczi Szövetség lebonyolításában működő Diaszpóra Program keretében idén ezer diaszpórában élő magyar fiatal anyaországi látogatása valósul meg.

Örömüknek adnak hangot, hogy a magyarság széleskörű összefogásával több mint egymillió aláírást sikerült összegyűjteni a kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtését célzó Minority SafePack - Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés támogatására - olvasható a dokumentumban. (MTI)


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu