Politikai nézetei miatt rúgták ki egy német focicsapat kapitányát

„Neonácikkal való nyílt szimpatizálása miatt” a Chemnitzer FC vezetősége azonnal hatállyal kirúgta Daniel Frahnt, a német bajnokság harmadosztályában szereplő klub futballcsapatának 32 éves kapitányát.


2019. augusztus 7. szerda, 12:24 perc   

„Neonácikkal való nyílt szimpatizálása miatt” a Chemnitzer FC vezetősége azonnal hatállyal kirúgta Daniel Frahnt, a német bajnokság harmadosztályában szereplő klub futballcsapatának 32 éves kapitányát.

Az esetről beszámoló Politico cikke szerint a chemnitzi vezetők a döntés indoklásában kiemelték, hogy „a város életét felkavaró 2018-as szélsőjobboldali megmozdulások után kötelességüknek tartják kivenni a részüket a jobboldali radikalizmus megfékezéséből”.

Daniel Frahntól hétfőn váltak meg egyoldalú döntéssel, miután az egykori német korosztályos válogatott csatár a legutóbbi bajnoki mérkőzés alatt a klub szerint egyértelműen kimutatta szimpátiáját egy “szélsőségesen jobboldali csoportosulás” iránt. Az izomsérülése miatt a Hallescher FC elleni vasárnapi meccset kihagyó futballista úgy döntött, hogy nem a kispad környékéről nézi meg a találkozót, hanem az egyik ismert “neonáci huligáncsoport” vezetőinek társaságában a lelátóról.

Frahn helyzetét súlyosbítja, hogy márciusban már bajba került amiatt, hogy egy pólót feltartva tiszteletét és támogatását fejezte ki egy elhunyt “szélsőjobbos aktivista”, egyben ismert huligán felé. Később elnézést kért, ám “a bűnbánat, amit akkor mutatott, csalás volt” – nyilatkozta Romy Polster, a Chemnitzer FC alelnöke, aki szerint Frahn “Nem tudott és nem is akart megfelelni a felelősségnek, ami egy futballklub játékosaként és csapatkapitányaként hárult rá. Ehhez más képességekre is szüksége lett volna, mint a gólszerzéshez”.

Szászországban, ahol Chemnitz található, kevesebb mint egy hónap múlva tartanak választást, amelynek jelenleg az Alternatíva Németországért a toronymagas esélyese. - írja az index.hu


Hírdetés