Rekviem a székelyek siratófaláért

Álláspont


2019. augusztus 23. péntek, 12:02 perc   

Álláspont

A Csekefalvi Közbirtokosság elnöke vagyok immár tizenkilenc éve, magamat Ady szavaival tudnám jellemezni leginkább: „Dózsa György unokája vagyok én / Népért síró, bús, bocskoros nemes.” Nyílt levelemben elsősorban szeretnék bocsánatot kérni nagyapáinktól, az elesett katonáktól és azok családjaitól az elmúlt évtizedekben fölöslegesen elpocsékolt szavakért, amelyek az úzvölgyi hadi temetőben hangzottak el, és a sok fölösleges hazafias nótáért. A történelem ugyanis azt igazolta, hogy arra sem vagyunk képesek, hogy sírjaikat megvédjük.

Emellett tájékoztatni szeretnék mindenkit, hogy Úzvölgye nem csak a temetőből áll, valamikor egy falu volt. A két Csíkszentmárton községbeli közbirtokosságnak ott van 20–20 hektár – 2004-ben újratelekkönyveztetett – beltelke. Évekig kértem, hogy tegyünk falutáblát a faluhatárra, talán azzal is elkerülhettünk volna egyes nézeteltéréseket. Emellett reagálnék azokra a médiában megjelent fotókra is, amelyeken a volt fűrésztelep betonoszlopainak maradványai látszottak, azzal a képaláírással, hogy így néz ki jelenleg Úzvölgye. Hiszen a teleppel szemben ott vannak az elmúlt években felépített közbirtokossági házak, amelyek igazolják, hogy van élet Úzvölgyében. Mi éveken keresztül próbáltuk megmenteni, ami menthető, megépíteni, felújítani, ami a mienk, hiszen azt valljuk, hogy Erdély azé, aki megőrzi értékeit.

Mindemellett arra szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a látszat a mai világban szinte mindig csal. A nagy hangzatos szövegek csak porhintést jelentenek. Példaként mondanám, hogy mi abban a tudatban élünk, hogy van 1200 hektár erdőnk Úzvölgyében a nevünkre telekkönyvezve. Csakhogy az altalajkincs nem a miénk, az utak nem a mieink, a vadállomány nem a miénk, a halak nem a mieink, de még a patakban a víz sem az. A már visszakapott területek mellett még mindig vannak a csíkszentmártoni földosztó bizottságtól visszaigényelt, de még vissza nem kapott területeink Úzvölgyében, éppúgy, mint Csekefalva határában. Sajnos, fennáll a veszélye, hogy ha nem helyezik tulajdonba ezeket, el is veszíthetjük, akár a meglévő beltelkeket is. Úgy vélem, hogy a temető kisajátítása csak egy főpróba volt, számíthatunk további hasonló tettekre.

Továbbá az is gondolkodóba ejt, hogy az úzvölgyi temető és kaszárnyák a 2001/135-ös kormányhatározatban Csíkszentmárton közvagyonaként szerepelnek – ez 2002-ben a Hivatalos Közlönyben is megjelent, a kaszárnyák azonban mostanra csak úgy eltűntek a közvagyonból, minden magyarázat nélkül.

Az én személyes kérésem mindenki felé, hogy hagyják abba a bohóckodást. Azt meg kell érteni, hogy ha Dormánfalva telekkönyvezte a temető területét, az már nem a miénk. Perelni lehet, de jómagam 14 éve perelek ezer hektár közbirtokossági erdőt – vajmi kevés sikerrel. A bejárásunkat a temetőbe azonban nem tudják megtiltani. Ha bejárási jogunk van, akkor a megemlékezést nem a temető előtt kell megtartani. Ha mégis ott lesz, akkor sajnos Úzvölgyében megszületik a székelyek siratófala. Mindenképp el kell fogadni, hogy ez a vonat elment, és a mi gyarlóságunkból ment el. A megemlékezésre ettől eltekintve mindenképp el kell menni, de otthon kell hagyni a színjátékot. Imádkozni kell.

szerző: Mátyás László - 3szek.ro


Hírdetés