RMDSZ-EMNP összefogás az Erdély-zászlóért

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezeteinek vezetői közös panasszal fordultak a belügyminiszterhez az Erdély-zászló elleni szerdai csendőrségi fellépés miatt.
Fotó: vhegy.com


2017. március 18. szombat, 12:28 perc   

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezeteinek vezetői közös panasszal fordultak a belügyminiszterhez az Erdély-zászló elleni szerdai csendőrségi fellépés miatt.

Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei elnöke az Erdély-zászlóval és a magyar nemzeti lobogóval a kolozsvári március 15-i felvonuláson — Fotó: Biró István/MTI

A két szervezet korábban nem lépett fel közösen.

Soós Sándor EMNP- és Csoma Botond RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert arról, hogy a román csendőrség kolozsvári mobil egysége megbírságolta az RMDSZ által szervezett március 15-i felvonulás Erdély-zászlót vivő, az EMNP-hez kötődő résztvevőit.

Megjegyezték, hogy a csendőrség a szervező kérésére hivatkozva igazoltatta és szólította fel távozásra az Erdély-zászlót vivő személyeket, noha a szervezők a helyszínen cáfolták, hogy ők kifogásolnák a zászló használatát.

A Kolozs megyei politikusok úgy vélték: a csendőrség több alkotmányos jogot is megsértett, amikor kiemelte a tömegből az Erdély-zászlót vivő személyeket, visszatartotta őket, és megakadályozta, hogy részt vegyenek a rendezvény további részén.

Az aláírók azt is megemlítették, hogy a hatóság már 2016-ban is hasonlóan járt el. Akkor gyűlöletkeltő és diszkriminációra felbujtó szimbólumnak tekintette Erdély zászlaját. Arra is kitértek, hogy az Erdély-zászlón szereplő címer Románia címerének a része.

A panasz aláírói állásfoglalásra kérték a belügyminisztert. Azt kérdezték tőle: törvényesnek és helyénvalónak találja-e a csendőrök eljárását, valamint azt, hogy törvényesnek tartja-e az Erdély-zászló használatát?

vhegy.com


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu