Romániában szerda reggelre tizenháromra nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma

A szerda reggel elhunyt koronavírus-fertőzött március 20-ától lakhelyi elkülönítésben volt, mert Spanyolországban (Madridban) járt korábban, és más betegségekben is szenvedett (cukorbetegség, pitvarfibrilláció és ischaemiás szívbetegség) - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.


2020. március 25. szerda, 13:10 perc   

A szerda reggel elhunyt koronavírus-fertőzött március 20-ától lakhelyi elkülönítésben volt, mert Spanyolországban (Madridban) járt korábban, és más betegségekben is szenvedett (cukorbetegség, pitvarfibrilláció és ischaemiás szívbetegség) - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

A hatóságok szerda reggel jelentették be, hogy újabb személy halálát okozta a koronavírus Romániában, és ezzel tizenháromra nőtt a betegség halálos áldozatainak száma.

A legutóbbi áldozat egy 72 éves, Krassó-Szörény megyei nő, akit kedden szállítottak át a temesvári járványkórház intenzív osztályára a resicabányai kórházból, ahol március 21-étől kezelték.

A korábbi tájékoztatásban a hatóságok azt állították, hogy "a beteg nem járt külföldön, és arról sincsenek információk, hogy kapcsolatban állt volna koronavírussal fertőzött személlyel". (AGERPRES)


Hírdetés