Sabin Gherman: A Nyugat és a Maradék, vagyis Erdély és Románia

Vegyük sorra a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.


2018. december 14. péntek, 11:43 perc   

Vegyük sorra a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.

Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Vegyük sorra a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.

1. Már néhány éve működik a Duna-delta Integrált Területi Beruházási Közösségen Belüli Fejlesztési Egyesület (ADI-ITI DD) – ugye nem hallottak róla? A pészédések (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) sem ugrottak azzal, hogy szakad az ország, a tévéstúdiók sem inogtak a haza nagy elemzőinek gyalázkodásai alatt – egyszerűen arról van szó, hogy a Delta környékén 38 intézmény (megyei tanácsok és polgármesteri hivatalok) összefogtak és szereztek 1,2 milliárd eurót, európai pénzeket. Meg tudják nevezni azt a kormányt, mely ekkora beruházásokkal büszkélkedhet a térségben? Meglepne…

De amikor erdélyi és bánsági városokról van szó, mindenki felkapja a vizet, mintha ezeknek a történelmi régióknak az lenne a sorsuk, hogy mozdulatlanok maradjanak, örökké a Központban ülő miniszterek ajtaja előtt tartva a markukat.

Miért van ez így? Netán valamilyen történelmi, Bukarest lángoló hazafiságának szőnyege alá rejtett bűnről lenne szó az európai körforgásból kivont és a balkáni büntetőszázadba küldött régiókkal szemben? Rondán hangzik, igaz? De ha megnézzük az 1859 utáni Moldvát, vagy akár az 1918 utáni Erdélyt, Bánságot és Bukovinát is, láthatjuk, hogy a Központ törekvései és hozzá nem értése vitte őket padlóra. Akár tetszik nekünk, akár nem. Másrészről, a történelem arra kötelez bennünket, hogy tovább haladjunk előre és higgyünk abban, hogy együtt erős és jó európaiak lehetünk.

Miért fogadta hallgatás a Deltával kapcsolatos társulást és miért van ekkora cirkusz a Kolozsvár–Nagyvárad–Arad–Temesvár négyes miatt? Él még a rettegés attól, hogy bár azt is meghódították, klónozták a keleti rossz szokások, a térség még mindig őriz egy jó adag etikai emlékezetet? Nagyjából így szokták mondani: akármekkora hazafi is az erdélyi, akkor is jobb a Bécsi vagy Budapesti kávé…

2. Mi látható? Gyors vetélkedés indult egyes erdélyi és bánsági városok polgármesterei között, de a jászvásári (Iaşi) polgármester szándéka is egy „Kárpátok feletti” együttműködésre. És miért? Az erdélyiek és a bánságiak esetében a Nyugati Szövetséggel nyilvános tanúsítványt kaptak a frusztrációk. A minisztériumi bürokráciával szembeni elégedetlenség eddig csak pártüléseken volt téma, vagy legfeljebb a választási kampányban, ha ellenzéki volt valaki.

Mostantól kezdve rendszerrel szembeni ellenállásról van szó.

Megemlítendő: a Kárpátokon túl a témát szimbólumokon szűrik át megelőző módon. Bár a négy nyugati polgármester világosan megmondta, hogy a források és a lehetőségek jobb hasznosításáról van szó, a jászvásári Chirică mégiscsak szükségét érezte az elszakadás veszélyét szembeállítani a decentralizációval – igaz, csak futólag, de azért legyen ez ott a neve mellett, hogy ő megmondta. Ez egyszerűen azt mutatja, hogy a nemzeti identitás még nem gyógyult meg. Eltelt száz év, ami alatt ahelyett, hogy építettünk volna valamit, folyamatosan azt lestük, nehogy ellopja valaki a meg nem épített dolgot. A regionális szövetségeket gyanúsnak tekinteni azt jelenti, hogy semmit sem értünk a szubszidiaritásból, vagyis végső soron nem bízunk abban az államban, melynek képviselője vagyunk.

3. Meglepett annak az embernek az elemzése, akinek rendkívül sokat köszönhet a jogállam: Liviu Avramról van szó. Azt mondani, hogy a Nyugati Szövetség az Elegem van Romániából manifesztum közigazgatási változata (1998-ban írtam), nos, ez megengedhetetlen túlzás. Számomra megtisztelő, de túlzás.

Ha a hírtévék mást is mutattak volna a baleseteken és a csodaserpenyős teleshoppingon kívül, akkor értesültünk volna róla és megvitattuk volna a fejlesztési régiókról szóló 151/1998. sz. törvényt; ha a rádiók, ha az újságok… Románia választottai az akkoriban bővítési biztos Eneko Landaburu látogatása előtt három héttel szavazták meg ezt a félig-meddig törvényt, egy rakásra, gyorsított menetben, hogy kipipáljunk még egy dolgot.

Beszéltem a törvény szerzőségével dicsekvő, keménykedő fickóval, aki folyamatosan arra ügyelt, nehogy ellopják a magyarok Erdélyt az ágya alól. Beszéltem Landaburuval is. Brüsszelben pontosan tudták, mit csinálnak a mieink a Parlamentben, de úgy vélték, majd menet közben kijavítják a törvényt. Ez nem történt meg: a régiók továbbra is átruházott hatáskörök és továbbra is identitás nélkül maradtak – holmi kiglancoltabb NGO-k és nagyjából ennyi.

4. Plusz: megfigyelték, hogy a pészédések úgy tesznek, mintha észre sem vették volna az RMDSZ decentralizációs, mit szépítsünk, autonómiás tervezetét? Egyszerűen úgy tekintették, hogy ez csak egy keményebb tárgyalási manőver és kész, nem fordítottak figyelmet a decentralizálás technikai részleteire.

Arra számítottak, hogy a nacionalisták majd üvöltözni fognak, hogy „pfuj autonómia” és kész,
megfeledkezve arról, hogy a decentralizálás autonómiát feltételez, vagyis a döntések és a felelősségek átruházását, vagyis öngazdálkodást, vagyis milyen megnyugtatóbb szót találjunk még ki?

Mitől kezdett habzani a pészédések szája? Két dologtól. Egy: ezúttal a románok léptek és a lépés hivatalos – és nem Bukaresthez fordulnak kérésekkel, hanem közvetlenül Brüsszelhez. Kettő: szóba hozták a gyulafehérvári nyilatkozatot, amit a tankönyvekhez hozzáférő történészek feledtetni szeretnének. És egy kis részletkérdés: C. T. Popescu azt mondta, hogy az erdélyieknek nincs joguk autonómiához, mert a nyilatkozatban világosan azt szerepel, hogy „ideiglenes, az alkotmányozó gyűlésig összeüléséig”. Csakhogy az alkotmányozó gyűlés végül sohasem ült össze, Brătianu az általa uralt Parlamentet változtatta alkotmányozó gyűléssé – nagyjából úgy, ahogy azt Dragnea teszi most ezzel a párt/kormány jojóval. Nemcsak az újonnan érkező tartományokban élők voltak elégedetlenek, de a nekik tett ígéretek teljesítését már 1859 óta váró moldvaiak is. Gyakorlatilag egy nagy hiányosságokkal rendelkező alkotmányt kényszerítettek rájuk, az 1923-ast, melyről ma dicshimnuszokat zengünk, úgy mitizálva, hogy sohasem olvastuk – egy nap majd az akkori vitákról is írni fognak és a mítosz lelepleződik…

5. A tisztesség kedvéért ezt is ki kell mondani: ez a regionális javaslat az utolsó másodpercben érkezett. Három évtized telt el azóta, hogy a demokráciába nulla lej adóssággal és soha korábban nem létező szimpátia által övezetten belépő Románia elutasította modernizálódását.

Ma a liberálisok beszélnek rendszerváltásról, márpedig a liberálisok már voltak kormányon és kijavíthatták volna azt, amit ki kellett volna javítani; sőt, egyikük, Boc, kormányfő is volt és minden érv, hatalom, gyeplő a kezében volt. Ilyenek vagyunk; Ralea szavaival élve, a „megkésettség komplexusa” terhel bennünket.

Az igazság még szomorúbb, mint a négy polgármester késői feleszmélése: az alkotmány 1. cikkelyét úgy alkottuk meg, hogy a fő érv legyen Románia blokkolására. Ahelyett, hogy a sokszínűséget ünnepelnénk, madárijesztőt csináltunk belőle. Ahelyett, hogy autópályákat és iskolákat építettünk volna, ráterítettük a romokra a trikolórt és kész, ennyi hazafiaskodás után aztán hanyatt vágódtunk a fáradtságtól.

Mítoszokból nem élhetünk, a politikai csicskák nyugodtan felmázolhatják az összes kerítésre az oszthatatlan egységes nemzetállamot, meg a nagy félelmeket és a többit, és a többit – beléptünk abba a korba, amikor az egyén fontosabb az intézménynél, amikor nem vitézséggel és karddal lehet kivívni a szabadságot, hanem újító szellemmel. Ha nem vesszük észre, hogy azok a legvirágzóbb országok, melyek szilárd oktatási politikákkal rendelkeznek és nem a múltba révednek, akkor nyugodtan és szájhősködve csücsülhetünk a XIX. században, vagyis itt és most…

Hasonlóképpen, ha nem tesszük fel magunknak a kérdést, hogy egy román miért lesz sikeres Nyugaton vagy Amerikában és nálunk miért nem. Itt az idő, hogy ez a felmagasztalt állam választ adjon néhány kérdésre – és ha nem, akkor inkább nézze meg a tankönyvekben: amikor az államok maflák, a geopolitika beszél helyettük.

5 és fél, vagy utóirat, vagy Isten őrizz, ahogy akarják: Nem igaz, hogy ez a szövetség a közösségek fejlesztésének és az újító példamutatásnak az őszinte óhajából fakad? És semmi köze sincs egy sovány, magas, egy kicsit aszténiás úriember kolozsvári és temesvári látogatásaihoz (valószínűleg Florian Coldeáról, a Román Hírszerző Szolgálat volt műveleti igazgatójáról van szó – a szerk.)? Köpködj magad elé és vess három keresztet a nyelveddel.

Sabin Gherman

forrás: ittHON.ma (Főtér)


Hírdetés