Sarokba szorítva

Sarokba szorított helyzetből nehéz jó kiutat találni, márpedig az úzvölgyi temetőfoglalás ügyében sikerült sarokba szorítaniuk, sarokba szorítanunk önmagunkat.
Fotó: szekelyhon.ro


2019. május 20. hétfő, 14:19 perc   

Sarokba szorított helyzetből nehéz jó kiutat találni, márpedig az úzvölgyi temetőfoglalás ügyében sikerült sarokba szorítaniuk, sarokba szorítanunk önmagunkat.

Hogy a román kezdeményezőket mi vezérelte, nem kétséges: területfoglalás, történelemhamisítás, asszimilációs szándék, ám a kezdeti magyar hallgatás, a későbbi óvatoskodás nehezen magyarázható meg.

A dormánfalviak már az elmúlt év végén döntöttek az úzvölgyi katonatemető elfoglalásáról, és még a hivatalos engedélyek, az ezt jóváhagyó tanácshatározat előtt építeni kezdték betonkeresztjeiket. Minden bizonnyal így próbáltak erős nyomatékot adni, saját javukra billenteni a 90-es évek elejétől tartó Hargita és Bákó megye közötti határvitát.

A magyar hatóságok – Csíkszentmárton polgármestere és Borboly Csaba tanácselnök – legalább március óta tudták, mi készül, de hallgattak,

pontosabban prefektusoknak, román hatóságoknak címzett levelekkel próbálták tisztázni az ügyet. Pedig tudták, nemzetközi egyezmények, államközi szerződések védik a temetőt, mégsem hívták segítségül a közvéleményt, és ha május elején nem robbantja a bombát a Székelyvirtus Hagyományőrző Egyesület, valószínű csak a május 17-i avatás után szerzünk tudomást arról, hogy román emlékmű telepedett a magyar katonák hamvaira.

Futótűzként terjedt a hír, és még a legbékésebb magyarokat is felháborította, hogy „iskoláink, templomaink után most már temetőinket is el akarják rabolni”. Megmozdult hát a politikum is – kampány lévén még kapóra is jött a történet –, nyilatkozatok, tiltakozások láttak napvilágot, volt közös imádkozás, éjszakai őrtállás a temetőkertben, sikerült elérni az avatás elhalasztását, és a román hatóságok is megrótták az illegálisan építkező dormánfalvi polgármestert.

Csakhogy az ügy nem zárult le, a betonkeresztek a helyükön maradtak.
És voltak, akik nem találták kielégítőnek mindazt, amit a magyar politikum tűzoltó akciójával elért, zsákos megmozdulásukkal (fekete műanyag zsákokat húztak a dormánfalviak által frissiben állított kőkeresztekre) felkorbácsolták a román nacionalista indulatokat, rögtön felkapta az ügyet a román sajtó, mely mindeddig hallgatott, mint a sír, egymás után ítélték el a „szélsőséges magyarok román sírgyalázását”, és került független román képviselőjelölt is, aki bátran „megverette” magát a helyszínen.

Egész hétvégén számos fórumon folyt a véresszájú magyargyalázás. Az RMDSZ provokációt kiáltott, elhatárolódott, Borboly Csaba, a szomszéd megye bátor tanácselnöke pedig már kész tényként siratja, hogy a zsákosok miatt esélyük sincs nyerni a területvitában, ahelyett, hogy – miként a sírgyalázás kezdetei óta cselekedniük kellett volna – az államok közötti szerződéseket és egyezményeket jegyző nemzetközi fórumokhoz fordulnának.

Ha megnyerjük ezt a csatát – ami jelen pillanatban nagyon kérdéses –, nem előrelépünk, hanem, mint annyiszor az elmúlt évek során, legfennebb egy újabb, visszaszorításunkat, felszámolásunkat célzó akciónak vesszük elejét. Tehetetlen, ritkán és nehezen felhorgadó politikusainknak hála, addig hátráltunk, engedtünk, míg sarokba szorultunk, ahonnan nincs előre. Ma múltunkat veszik el, holnap a jövőnket.

szerző: Farkas Réka - 3szek.ro


Hírdetés