Semmit sem haladt az autópályák építése 2017-ben

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapján elérhető decemberi kimutatás szerint


2017. december 28. csütörtök, 12:13 perc   

Alig haladt az autópályák építése 2017-ben Romániában. Miután 2016-ban egyetlen kilométer új autópályát sem nyitottak meg, 2017-ben csupán a dél-erdélyi autópályán Lugos és Déva között sikerült átadni egy 15,4 kilométeres szakaszt.

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapján elérhető decemberi kimutatás szerint 2018 második felében már 14 kilométeresre apadhat a hézag a dél-erdélyi pályán. Ekkor kell ugyanis átadni egy 21 kilométeres szakaszt, melyen mostanig a munkálatok 79 százalékát végezte el a kivitelező, és egy 22 kilométeres másik szakaszt, melyen 70 százalékig jutott az építő. A kimaradó problémás 14 kilométer átadását csak 2020 márciusára tervezi a CNAIR. 

A Nagyvárad és Brassó közé tervezett észak-erdélyi autópályának továbbra is csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasza vehető igénybe. A CNAIR ugyan közölte, hogy novemberben megtörtént a Gyalu és Magyarnádas közötti 8,7 kilométeres szakasz műszaki átvétele, de ezt várhatóan csak 2018 augusztusában nyitják meg a forgalom előtt. Ekkorra készül el ugyanis az a Szamos-híd, amely összeköti az új pályaszakaszt a meglévővel. 

A CNAIR december 15-re ígérte a magyar–román államhatárhoz legközelebb eső Bors-Berettyószéplak szakasz építőinek a kiválasztását, de a versenytárgyalás győzteseit még nem hirdette ki. A társaság ezt a szakaszt is három részre bontotta, és más-más útépítőt keresett az egyes szakaszokra. A 60 kilométeres szakaszon még a Bechtel társaság kezdte el a pálya építését. Az amerikai cég a munkálatok mintegy ötven százalékát végezte el 2013-ig, amikor a román kormány szerződést bontott vele. A munkálatok befejezésére már korábban is versenytárgyalást írtak ki, ám a 2015-ben kihirdetett győztes neki sem látott a munkának. 2016 novemberében a szerződés felbontását kérte. 

A dél-erdélyi és az észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő gyorsforgalmi úton várható a leghamarabb egyes szakaszok átadása. A 70 kilométeres pálya négy szakaszát más-más cég építi. Amint a CNAIR közölte, a Nagyenyed és Marosdécse közötti 12 kilométeres szakaszt már 2018 januárjában megnyitják a forgalom előtt, és várhatóan még az első félévben elkészül a Torda és Marosdécse közötti szakasz is. Ezen a munkálatok 94 százalékával készült el decemberig az építő. A társaság előrejelzése szerint a 2018-as év végéig Tordától Gyulafehérvárig lehet majd ezen az autópályán haladni. 

Felix Stroe román szállításügyi miniszter a folyamatban lévő útépítésekre hivatkozva jelentette be októberi beiktatásakor, hogy 2018-ban legkevesebb 150 kilométer autópályát adnak át Romániában. Hivatali elődje, Razvan Cuc 90 kilométer pálya átadását ígérte 2017-re. - írja az MTI


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu