Sneider Tamás: stratégiát vált a Jobbik

Feléledni látszik a Jobbik a választások utáni újraszerveződési folyamatban.


2018. július 25. szerda, 16:58 perc   

A párt elnöke, Sneider Tamás sajtótájékoztatón értékelte az új Országgyűlés eddigi törvénykezését, de ennél fontosabb volt a bejelentése, miszerint új stratégia kidolgozását kezdték el.

Szabadságjogot sért az új gyülekezési törvény

A pártelnök szerint az elmúlt nyolc évben már megszokott szabadságjogok szűkítése folytatódott, sőt, szintet is lépett, ami az állampolgárok szempontjából semmiképpen sem örömteli fejlemény.

A gyülekezési törvény olyan szigorításokat tartalmaz, melyek szerint gyakorlatilag már akkor is felléphetnek egy demonstráció ellen, ha a gondolata felmerül annak, hogy az nem lesz békés, ez már a gondolatrendőrség szintje – mondta Sneider.

Néppárti irányvonal, új stratégia

Miután a mostani törvénykezés átlépett egy bizonyos szintet

a Jobbiknak új stratégiára van szüksége, aminek kidolgozása el is indult, az összes párttag és az értelmiségi holdudvar bevonásával.

Szeptember végére teszik le az alapokat, amik a megújuló Jobbik sarokköveit fogják jelenteni, ezek mentén fognak politizálni.

Új helyzetre, új kihívásokra új módszerekkel fognak válaszolni, ráadásul komoly felelősségük van ebben, mert ők a legnagyobb ellenzéki párt.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy főleg módszertani megújulásokra kell gondolni, tehát a szociális nemzeti néppárti irányvonalat ezután is tartani fogják, de az eddigieknél fontosabbá válhatnak a szabadságjogokkal kapcsolatos kérdések. - írja az ittHON.ma (Alfahír)


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu