Spanyol–katalán együttéléséről egyeztettek

Közölte Fernando Grande-Marlaska spanyol belügyminiszter Barcelonában


2018. szeptember 10. hétfő, 21:35 perc   

A spanyol és a katalán kormány egyetért abban, hogy garantálni kell a közterek ideológiai semlegességét – közölte Fernando Grande-Marlaska spanyol belügyminiszter Barcelonában tegnap, miután részt vett a katalán biztonsági tanács ülésén Quim Torra katalán elnökkel közösen.

Az elmúlt hetekben valóságos „szimbólumháború” alakult ki Katalóniában; a katalán függetlenségi vezetőkkel szembeni bírósági eljárások, korlátozó intézkedések ellen tiltakozást jelképező sárga szalagok jelentek meg az utcákon, épületeken. Míg egyesek kihelyezik a többnyire sárga nejlonból készült szalagokat a lámpaoszlopokra, kerítésekre, korlátokra, addig a kérdésről másként gondolkodók ezeket sorra leszedik. A szalagok újra és újra kikerülnek, majd ismét eltűnnek. Több utcai konfrontáció alakult már ki emiatt, és volt, ahol a vita tettlegességig fajult.

A spanyol belügyminiszter hangsúlyozta: a közterek az együttélés, nem pedig a nézeteltérések színhelyei kell legyenek, és azokat senki sem sajátíthatja ki. Újságírói kérdésre válaszolva aggodalmát fejezte ki, hogy utcai összetűzések lehetnek a szalagok kihelyezése, illetve levétele miatt. Miquel Buch, a katalán kormány belügyi tanácsosa szerint Katalóniában „nincs probléma az együttéléssel”, a szalagok ügyét pedig provokációnak minősítette, és kérte, hogy senki se üljön föl ezeknek. Biztosított arról is, hogy ha valaki „túlmegy a vitán”, azzal szemben a katalán rendőrség fog fellépni.

A biztonsági tanács ülésén a két kormány különböző szakmai együttműködésekről állapodott meg a rendvédelmi szervek között. A katalán kormány kérte, hogy 18 ezer fős autonóm rendőrségének bővítéséhez kapjon költségvetési forrást. Elképzelésük szerint a következő két évben összesen 1500-zal bővítenék a rendőrség személyi állományát.

Fernando Grande-Marlaska megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint tárcája rohamrendőrök áthelyezését kezdte meg Katalóniába, tekintettel a jövő keddi katalán nemzeti ünnepre (Diada, fotó), amelyen nagyszabású felvonulást rendeznek a Spanyolországtól elszakadást támogatók.

A miniszter biztonsági okok miatt pontos számot nem mondott – a helyi sajtó 600 főről tudósított –, de kérte, hogy ez „ne keltsen riadalmat”, az áthelyezett rendőrök feladata elsősorban az állami épületek védelmének biztosítása lesz, illetve a katalán rendőrök segítése, amennyiben kérik. Mique Buch szerint a katalán biztonsági erők, ahogy eddig, úgy most is megbirkóznak a feladattal. - írja a 3szek.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu