Székelyföldet jeleníti meg új dalának videóklipjében Szőcs Renáta

Új dalt ad ki, koncertekre jár, lemezkiadásra és egyetemre készül, emellett pedig esküvőhelyszínt is keres Szőcs Renáta.
Fotó: szekelyhon.ro


2019. augusztus 14. szerda, 14:06 perc   

Új dalt ad ki, koncertekre jár, lemezkiadásra és egyetemre készül, emellett pedig esküvőhelyszínt is keres Szőcs Renáta.

A csíkszeredai énekesnő első igazán saját dalát, amelynek szövegét és részben zenéjét is ő írta, illetve amelynek videóklipjét hazai helyszíneken, többek között Csíksomlyón forgatták, kedd este tekintheti meg először a nagyközönség.

Közel három éve nyerte meg Szőcs Renáta a magyarországi TV2 kereskedelmi csatorna Star Academy tehetségkutató műsorát, azóta pedig hatalmas változáson ment keresztül a csíkszeredai énekesnő.

Budapestre költözött, saját bevallása szerint erősebb lett, több dala is megjelent, hozzászokott az ismertséghez, a honvágya azonban továbbra is erőteljes. A kedd este debütáló dalának apropóján beszélgettünk vele karrierről, családról, a Székelyfölddel való kapcsolatáról és a további terveiről.

Izgalmas hazai forgatás

Újabb romantikus dallal örvendezteti meg rajongóit Szőcs Renáta, ez azonban mégis másabbnak ígérkezik, mint az előzők. Az énekesnő elmondása szerint ez lesz az első olyan zeneszám, amelyet valóban sajátjának érez, hiszen nemcsak a dalszöveget írta ő, hanem a zene egy részét is, ráadásul a hozzá tartozó videóklipet Székelyföldön forgatták szintén hazai stábbal.

„Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy sokkal jobb lenne, ha én írnám a dalaimat, persze nem teljes egészében, hiszen ehhez szakmai háttérre is szükség van. Megszületett a fejemben egy dallam, amit felvettem a telefonom hangrögzítőjével, de elég hosszú ideig nem történt előrelépés, mivel nem tudtam, kiben bízhatnék, hogy valóban olyanná formálja a dalt, amit elképzeltem.

Aztán egy csoda folytán az X-faktorból ismert, szintén erdélyi származású Antal Timi férje (Demko Gergő gitáros, zongorista, zeneszerző, producer – szerk. megj.) megkeresett azzal, hogy szívesen dolgozna velem. Átküldtem neki az ötleteim, válaszként pedig rövidesen meghallgathattam a kidolgozott hanganyagot, amely nagyon tetszett, majd rövidesen megírtam hozzá a szöveget.

Emellett már akkor, amikor meghallottam a Gergő által küldött hanganyagot, egyből tudtam, hogy otthon, Székelyföldön szeretném forgatni hozzá a videóklipet” – elevenítette fel az előzményeket Reni. Mint mondta, a forgatás napján egy magyarországi koncertről indulva hajnali négy óra körül ért haza Csíkszeredába, öt órakor pedig már elkezdték a munkát, így tulajdonképpen 40 órányi ébrenlét után forgattak egészen késő estig.

Az első helyszín Csíksomlyó volt, itt többek között a napfelkeltét örökítették meg, majd a Békás-szoros felé vették az irányt. Ez volt a forgatás legizgalmasabb része az énekesnő szerint, és noha az autóvezetők időnként idegessé váltak, amiért nem tudtak kellőképpen haladni, összességében jelentősebb problémák nélkül tudtak forgatni.

Mindezt annak ellenére, hogy az alagútban is megelőzték őket, miközben a kamerát tartó személy háttal ült egy motoron, kapaszkodni értelemszerűen nem tudott, így vette fel az utánuk robogón haladó énekesnőt. Az izgalmak után aztán a szépvízi víztározónál folytatták a munkát, ott egyebek mellett egy retró kabrió autóval készítettek felvételeket.

„Elképesztően szép volt a táj, ráadásul tehenek is megjelentek, így igazán autentikus erdélyi tájat sikerült megörökíteni. Nagyon családias volt a hangulat, segítettek a szülők, a barátok, emellett pedig a sminkes és a stáb is helyi volt, hiszen a csíkszeredai Sharp Production filmgyártó forgatta a videóklipet.

Sokkal jobb volt így dolgozni, most éreztem először, hogy erre a dalra valóban büszke leszek, bármilyen is legyen a fogadtatása. A képanyag és a dal is engem tükröz, és nem az van, mint korábban, amíg kötöttek a szerződésem korlátai. Nagyon fontos volt számomra, hogy elszakadjak attól, amit muszáj volt megtenni, és ki tudjak bontakozni, ami idővel még inkább meg fog látszani” – hangsúlyozta az énekesnő. Hozzátette: egy középtempójú szerelmes dalról van szó, amelyben a vőlegényével való első találkozást, a kezdeti titokzatosságot jelenítette meg.

Azt is elárulta, hogy idén kérte meg a kezét szintén csíkszeredai párja egy síelés alkalmával, amire ő boldogan mondott igent, jelenleg pedig az esküvőt tervezik. Ezzel azonban kissé lassabban haladnak, mivel mindketten azt szeretnék, hogy itthon tartsák életük nagy eseményét, eddig azonban nem sikerült megfelelő helyszínt találniuk.

Tapasztalatok, tervek

A Budapesten élő lány elmondása szerint azért is szeretnék itthon tartani az esküvőt, mivel mindkettőjük nagyon ragaszkodik a szülőföldhöz, rengeteget járnak haza. „Szinte az összes koncertet bevállalom otthon, mert nagyon szeretem az ottani közönséget. Nagyon rossz távol lenni, a honvágyam most is erőteljesen megvan, ha eltelik három hét anélkül, hogy hazamennék, már azt érzem a párommal együtt, hogy azonnal indulnék.

Nagyon megvisel a távolság, hiszen nem tudunk olyan gyakran hazamenni, mint ahogyan szeretnénk. Mindez ellenére megerősít az, hogy tudom, miért vagyok itt, és nap mint nap próbálok tenni azért, hogy értelmesen, hatékonyan töltsem az időt. Ezáltal egy kicsivel könnyebb” – tette hozzá. A magyar fővárosban szerzett tapasztalataival és a hirtelen jött ismertséggel kapcsolatosan azt is kiemelte: nem volt egyszerű megszoknia a változást.

„Mindig is úgy gondoltam, hogy az embereknek köszönhetően lettem ismert, hiszen a legtöbb közönségszavazatot begyűjtve nyertem meg a tehetségkutatót. Mivel nekik köszönhetem, hogy eljutottam idáig, az sohasem zavart, ha megismertek az utcán vagy ha fényképeket szerettek volna készíteni velem, ezektől a pillanatoktól feltöltődtem. Az újságírói megkeresések már másként érintettek, hiszen főként Magyarországon szeretnek beletúrni az ismert emberek magánéletébe, ezt pedig nehéz volt megszoknom.

Mára már sokkal erősebb személyiség lettem, mint az elején voltam, hiszen akkor megviselt, hogy folyton a korábbi kapcsolatomról faggattak. Nehéz volt elfogadni, hogy miután a személyes problémáimról nem nyilatkoztam, a szakmai sikereimről, a dalaimról sem kérdeztek többet. Ezt az igazságtalanságot megérteni és elfogadni nem volt könnyű. Az erdélyi média ezzel szemben nem a celebkedésre és a bulvárhírekre fektetni a hangsúlyt, hanem a valós tényekre, hírekre” – avatott be a részletekbe Reni. Arra is kitért, hogy minden napja másként telik: próbákkal, koncertekkel, ötleteléssel.

Télen minden energiáját egy saját lemez kiadásába szeretné fektetni, de már jelenleg is dolgozik ezen. A hétvégék általában utazással és fellépéssel telnek, de a szabad napjain is próbára jár, dalszövegeket ír. Ősztől pedig további tennivalókkal egészül ki az amúgy is zsúfolt programja, hiszen beiratkozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kommunikáció és médiatudományok szakára. Elmondása szerint mindig is érdekelte ez a szakterület, és úgy gondolta, szüksége van egy B-tervre, mivel „ha mégsem jön össze a zenei karrier, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen egy szakma a kezében.”

Az egyetem elvégzése, a saját lemez kiadása és az esküvője megszervezése mellett Reni fő álma az, hogy gördülékenyen haladjon előre zenei pályafutása, folyamatosan legyenek fellépései.

Továbbá nem titkolt szándéka, hogy szeretné megmérettetni magát A Dal műsorban, amelyen a nézők és egy szakmai zsűri kiválasztja, hogy ki képviselje Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Szőcs Renáta új dalát első alkalommal az M2 Petőfi TV kedd esti adásában, romániai idő szerint 22 óra 45 perckor láthatja a nagyközönség, a Youtube-videómegosztó portálon pedig szerda reggel teszik közzé az ízig-vérig székelyföldi alkotást.

szerző: Iszlai Katalin - szekelyhon.ro


Hírdetés