Szerencsés húzás Székelyföld labdarúgó válogatottjának

Kisorsolták a május 31. és június 10. között Londonban rendezendő Független Labdarúgó-egyesületek Szövetsége (CONIFA) 2018-as világbajnokságának csoportkörét.- írja a Székelyhon


2018. január 7. vasárnap, 15:40 perc   

A tizenhat csapatos mezőny tagja Székelyföld válogatottja is. A legények elkerülték a halálcsoportot. 

A szombati sorsolást követően a Jakab Zoltán és Ilyés Róbert által irányított válogatott a C jelzésű kvartettbe került, és szerencsésnek mondhatja magát, mivel juthatott volna sokkal nehezebb csoportba is. Az 1-es kalapból a legutóbbi két CONIFA Európa-bajnokságot megnyert Padánia került a C csoportba.

Székelyföld legutóbb a tavalyi észak-ciprusi Eb-n találkozott az olaszországiakkal, a csoportkörben izgalmas, 1–1-gyel véget ért döntetlent játszottak egymással. A torna végén Padánia megvédte címét, míg Székelyföld megnyerte a bronzmeccset.  

Jó hír, hogy a csoportrangadót a harmadik fordulóban rendezik, azaz – papíron – csupán a csoport első helyéről fog dönteni. A harmadik kalapból a CONIFA egyik legfrissebb tagja, az óceániai Kiribati került a harmadik kvartettbe, amely az utóbbi időben arról lett híres, hogy a klímaváltozás miatt a kis ország el fog tűnni a térképről. A londoni világbajnokság lesz az első nemzetközi szereplése. Padániával legutóbb a tavalyi Eb-n találkoztak.

A negyedik kalapból Matabeleland nevét húzták ki. Zimbabwéban található népes és nagy területen élő közösségről van szó, amely a múltban rengeteg súlyos politikai konfliktust élt át. A csapat hónapok óta a CONIFA által delegált szövetségi kapitánnyal, Justin Walley-val készül. Egyértelmű tehát, hogy a csoport két fő esélyese Padánia és Székelyföld, óriási meglepetésnek kell történnie ahhoz, hogy boruljon a papírforma. „Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hiszen az előzetes esélylatolgatás alapján ha nem is a legkönnyebb, de egy nagyon kézenfekvő kvartettbe kerültünk.

Első két meccsünket Kiribati és Matabeleland ellen játsszuk, egyik sem tűnik igazán erős ellenfélnek. Ha jól tartalékolunk az energiákkal, egész messzire is el tudunk jutni a világbajnokságon” – mondta Wenczel Kristóf, Székelyföld válogatottjának elnöke.

Felvidék válogatottja viszont nem kerülte el a halálcsoportot. A világbajnoki címvédő Abháziával, az előző kontinenstornán bronzérmet, illetve a tavalyi Eb-n ezüstérmet szerzett Észak-Ciprussal, valamint a vb mezőnyébe szabadkártyával bejutott Tibettel alkot egy kvartettet a B csoportban.

Az abháziai világbajnokságon a 9. helyen végzett a székely legénység. Archív Az A csoportban a házigazda Barawa (a brit fővárosban élő szomáliai kisebbség), Ellan Vannin (Man-szigetek), Tamil Eelam (Srí Lanka-i kisebbség, Kanada) és Kaszkádia (Amerikai Egyesült Államok) kapott helyet.

A D csoport sem lesz egyszerű, hiszen itt szerepel majd az előző vébé ezüstérmese, Pandzsáb, a Japánban élő koreaiak csapata, valamint Nyugat-Örményország és Kabilia (Algéria).

A világbajnokságot május 31. és június 10. között Londonban rendezik meg, az összes találkozónak a brit főváros ad otthont. A csoportokból az első két helyezett bejut a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kiesési rendszerben jutnak majd el a fináléig (A–B és C–D), a harmadik és negyedik helyezettek pedig helyosztókat játszanak.

A CONIFA-világbajnokság csoportbeosztása A csoport: Barawa, Ellan Vannin, Tamil Eelam, Kaszkádia. B csoport: Abházia, Észak-Ciprus, Felvidék, Tibet. C csoport: Padánia, Székelyföld, Kiribati, Matabeleland. D csoport: Pandzsáb, Egyesült Koreaiak, Nyugat-Örményország, Kabilia.

szerző: Zátyi Tibor - szekelyhon.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu