Több százan tüntettek a magyar karért a Maros Megyei Prefektúra épülete előtt

A hétfői egyszemélyes tiltakozással ellentétben, több százan gyűltek össze a Maros Megyei Prefektúra előtt kedden késő délután,
Fotó: szekelyhon.ro


2019. február 5. kedd, 20:58 perc   

A hétfői egyszemélyes tiltakozással ellentétben, több százan gyűltek össze a Maros Megyei Prefektúra előtt kedden késő délután,

hogy az orvosi egyetem magyar karának létrehozása mellett álljanak ki. - írja a Székelyhon

A marosvásárhelyiek mellett Gyergyószentmiklósról és Csíkszeredából is érkeztek résztvevők. Jelen volt Mezei János, az MPP elnöke, Zakariás Zoltán, az EMNP Hargita megyei szervezetének elnöke, Kovács Mihály Levente, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke.

A tiltakozók, – ahogy ezt többen is szóvá tették és fájlalták, – zömében idősek voltak. Ez azonban ez alkalommal sem vette kedvét Ádám Valériánnak, aki megköszönte a jelenlétet azoknak, akik ott voltak és annak a reményének adott hangot, hogy egy következő alkalommal talán többen lesznek jelen, többen veszik a bátorságot, hogy elmenjenek és tiltakozzanak a jogtiprás ellen.

„Ezzel is az összefogást erősítjük, jobban megismerjük és elfogadjuk egymást és közösen próbálunk tenni a demokratikus jogainkért” – mondta a tüntetés szervezője, hozzátéve, hogy negyvenezren kellene utcára vonulni, és úgy nyomatékosítani a követeléseket. Ebben az évben még sok ilyen és ehhez hasonló alkalom lesz, hiszen 2019 a tüntetések éve lesz Ádám Valérián tervei szerint. Eddig a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) 470 alkalommal tüntetett, idén ennek körülbelül a felére lehet számítani – részletezte.

Ádám Valérián elmondta: valahányszor a felek leültek tárgyalni, ő mindig megszakította a tiltakozását, de sajnos a tárgyalások nem hozták meg a várt eredményt. Jövő héten petíciót tervez átadni az oktatásügyi miniszternek Bukarestben, ugyanis egy héten keresztül ott folytatja a tiltakozási akcióját.

Engedélyt kapott rá, hogy óriásplakátjával és hangosbemondón mondja el a bukarestieknek, illetve a szaktárca munkatársainak, hogy milyen jogtiprás történik Marosvásárhelyen, ahol az angol kart akadálytalanul létrehozták, de a magyar kar létrehozását folyamatosan elgáncsolják az orvosi egyetem román vezetői.  A tüntetésen néhány kisebb méretű plakátot is kiosztott az RMOGYKE elnöke. Orbán Viktor, Tőkés László, Szíjjártó Péter, Navracsics Tibor és Kelemen Hunor arcképei voltak láthatók, a fotók alatt pedig egy-egy gondolat a magyar orvos- és gyógyszerészképzésről, az anyanyelv használatáról.

A politikusok felszólalólásait követően néhányan, akik plakátot tartottak a kezükben, annak szövegét a tömeg előtt olvasták fel, illetve néhányan saját gondolataikat is megosztották a jelenlevőkkel. Jeremiás László, az RMOGYKE támogatója is beszédet mondott a tüntetésen, Kozsik József verset szavalt, majd az Ismerős arcok zenekar egyik dala is elhangzott. Nagy László unitárius lelkész és Oláh Dénes plébános áldása után a tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt, ezt követően pedig sokan gyertyával a kezükben az orvosi egyetem elé sétáltak.

szerző: Antal Erika - szekelyhon.ro


Hírdetés