Többen meghaltak a hajnali albániai földrengésben

Hatra emelkedett a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma, a rengés miatt több lakóház is összeomlott, és sokan a romok alatt rekedtek – közölték reggel hatósági források, hozzátéve, hogy a sérültek száma meghaladhatja a 300-at is.
Fotó: MTI


2019. november 26. kedd, 12:53 perc   

Hatra emelkedett a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma, a rengés miatt több lakóház is összeomlott, és sokan a romok alatt rekedtek – közölték reggel hatósági források, hozzátéve, hogy a sérültek száma meghaladhatja a 300-at is.

Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg hajnali négy órakor a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét, leginkább Durres tengerparti várost. Középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra, Thumana településnél volt, a környéken több helyről áramkimaradást jelentettek.

Ogerta Manastirliu albániai egészségügyi miniszter azt mondta, körülbelül 300 embert szállítottak eddig kórházba, s ez a szám vélhetően nőni fog. Néhány órával korábban még 150-re becsülték a sérültek számát.

Komoly károk keletkeztek – közölte a sajtó munkatársaival az albán védelmi minisztérium szóvivője. Az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt.

A szóvivő szerint a mentési munkálatokhoz katonákat is kivezényeltek.

(Fotó: MTI/AP/Hektor Pustina)

A várost felkereste Ilir Meta albániai elnök is, aki újságíróknak adott nyilatkozatában drámainak nevezte a helyzetet, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy a romok alatt rekedteket mielőbb kiszabadítsák. A védelmi minisztérium értesülései szerint az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt. A minisztérium szóvivője, Albana Qehajaj újságíróknak azt mondta, a mentésben katonák is részt vesznek.

Edi Rama albániai miniszterelnök Twitter-üzenetben megerősítette, hogy a földrengés komoly károkat okozott, és a mentési munkálatok teljes erővel folynak, valamint felszólította az embereket, őrizzék meg a nyugalmukat.

A Tiranai Magyar Nagykövetség közleményben jelezte: nem tudnak magyar áldozatokról, a fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérik.

Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, egyebek közt az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is.

Albániában gyakoriak a földmozgások, a legutóbbit két hónapja, szeptember végén jelentették, ugyanebből a térségből. (Forrás: hirado.hu)


Hírdetés