Tőkés: nyilvánítsák európai értéknek a tordai vallásbékét

Sőt a bukaresti parlament is foglalja határozatba a tordai országgyűlés lelkiismereti és vallásszabadságot biztosító rendeletét.


2018. január 24. szerda, 14:38 perc   

Mivel a történelemben ritkán fordul elő, hogy egy esemény olyan egyetemes rangra emelkedjék, mint a vallásszabadságról szóló tordai vallásbéke, az Európai Parlament nyilvánítsa a törvényt kiemelt jelentőségű európai értéknek, továbbá január 13-át a vallásszabadság európai emléknapjának – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden.

Tőkés László a tordai vallásbéke 450. jubileumának köszöntése alkalmából az Európai Parlamentben rendezett konferencián hangsúlyozta, kiemelt jelentőségű, hogy a magyar Országgyűlés ünnepi határozatba készül foglalni jogelődjének, az Erdélyi Országgyűlésnek az 1568-as, lelkiismereti és vallásszabadságot biztosító rendeletét. A képviselő beszédében annak közbenjárását szorgalmazta, hogy Bukarest is hasonlóképpen cselekedjen.

Tőkés László beszédében arra is figyelmeztetett, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság, a saját vallási, etnikai és kulturális identitáshoz való jog biztosítása soha sem tekinthető végleges állapotnak, hiszen mindenkor meg kell harcolni érte – áll az EP-képviselő ezzel kapcsolatos közleményében.

„Még egészen közel állunk azokhoz az időkhöz, amikor Ceauşescu diktátor Romániájában s benne Erdély földjén a nacionálkommunista ateizmus nevében lábbal tiporták a vallási, az egyházi és a kisebbségi jogokat. Ez a sötét korszak mind a mai napig visszakísért a vallási béke és a tolerancia szülőhazájában” – mondotta.

A jelenleg világszinten tapasztalható keresztényüldözés, a vallási türelmetlenség és muszlim fundamentalizmus korában itt, Brüsszelben a keresztény európai hagyományokat tiszteletben tartva egy olyan Európáért küzdünk, amely megvédi és tovább viszi a kontinens vallási hagyományait és a tordai vallásbéke üzenetét – zárta szavait Tőkés.

A konferenciát a Magyar Unitárius Egyház kezdeményezésére rendezték meg Brüsszelben, a három erdélyi magyar EP-képviselő – Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula – szervezésében. - írja a Főtér


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu