Tragikus baleset Magyarországon: kilenc erdélyi személy vesztette életét

Teherautó ütközött egy román rendszámú kisbusszal kedden Magyarországon, a 4-es főúton, Ceglédbercel közelében.


2018. május 23. szerda, 14:27 perc   

A kisbusz összes utasa, kilenc személy életét vesztette – közölték a magyar portálok.  A bukaresti külügy megerősítette, hogy kilenc román állampolgár meghalt a balesetben.

Román hírforrások értesülései szerint a balesetező romániai jármű Maros megyei rendszámú. A kisbusz egy homokot szállító teherautóval ütközött össze frontálisan. A jármű annyira összepréselődött, hogy a kiérkező tűzoltók csak a kisbusz hátulján keresztül tudták megbontani feszítővágókkal a jármű karosszériáját, hogy ki tudják emelni az utasokat.

András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem sokkal a baleset után azt mondta, hogy többen is meghaltak, ám pontos számot még nem szeretett volna mondani. Több magyar hírforrás egybehangzó értesülései szerint az összes utas és a sofőr is meghalt. A teherautó sofőrje megsérült. - írja az ittHON.ma

Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje – közölték romániai hírforrások.

Az Adevarul bukaresti napilap internetes oldalán, és több más romániai portálon is közzétett felvételen az látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.

A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt. 

Mezőgazdasági idénymunkások voltak

A Digi 24 hírtelevízió szerint a kisbusz Szlovéniából tartott Románia felé. Utasai a Maros megyei Désfalváról (Deaj) származtak. Többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők a ceglédberceli közúti baleset halálos áldozatai.

Sagyebo István, a Maros megyei Balavásár (Balauseri) polgármestere az MTI-nek elmondta, az áldozatok közül négyen a községhez tartozó Egrestő (Agristeu) lakosai. Két áldozat élettársi viszonyban élt egymással, hat gyerek maradt árván utánuk. A másik két egrestői áldozat egyikének két gyermeke maradt árván. A polgármester elmondta, hogy a községben élő roma családok általában a román és a magyar nyelvet is beszélik, az elhunytak gyerekei román tannyelvű iskolába járnak.

Sagyebo István azt mondta, hogy szerdán a községháza hivatalnoka meglátogatta a családokat, és megvizsgálta szociális helyzetüket. Az elmúlt időszakban az elhunytak egyike kapott szociális segélyt a hivataltól. „Egyelőre tájékozódunk, és próbáljuk rendezni az árván maradt gyermekek helyzetét” – jelentette ki a polgármester.

Összesen 17 gyermek maradt árván

Székely László, a Maros megyei Mikefalva (Mica) polgármestere azt mondta: a gépkocsit a községhez tartozó Désfalván (Deaj) élő, fuvarozással foglalkozó vállalkozó vezette, akinek két gyermeke maradt árván. Az autóban utazott ugyanakkor egy, a községhez tartozó Felsőkápolnán (Capalna de Sus) élő testvérpár, és egyikük felesége. A felsőkápolnai áldozatok után három gyerek maradt árván. A polgármester elmondta, hogy valamennyien a helyi roma közösség tagjai voltak, és alkalmi külföldi mezőgazdasági munkákból tartották fenn magukat.

A román külügyminisztérium kedden késő este azt közölte, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a holttestek hazaszállításának a költségeit a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik.

A szakemberek vizsgálják a roncsokat

Cegléden vizsgálják a felismerhetetlenségig összeroncsolódott kisbuszt. A karosszéria elemeket külön-külön vizsgálják. Az autóbontó telepen dolgozók az M1 riporterének elmondták, soha nem találkoztak még hasonlóan tragikus esettel. A rendőrség még vizsgálja a roncsokat, több részletet is meg fognak tudni a vizsgálatot követően a baleset körülményeiről. - írja a hirado.hu


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu