Újabb hadihajókkal készül átkelni Ukrajna

Kercsi-szoros


2019. január 5. szombat, 20:20 perc   

Kercsi-szoros

Ukrajna arra készül, hogy újabb hadihajókat indít útnak a Fekete- és az Azovi-tenger között a Kercsi-szoroson keresztül – erősítette meg tegnap egy interjúban Jurij Birjukov, Petro Porosenko ukrán elnök és a védelmi miniszter tanácsadója.

Ugyanezt mondta Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottság (RNBO) titkára tavaly decemberben a BBC ukrajnai kiadásának adott interjújában. A politikus érvelése szerint ugyanis, ha Kijev nem indítana több hajót, akkor elismerné Oroszország fennhatóságát a Krím és a Kercsi-szoros fölött, ezt pedig nem teheti és nem is teszi meg.

Turcsinov szavait magyarázva Birjukov kifejtette, hogy a nemzetközi megállapodások értelmében az ukrán hajóknak joguk van akadálytalanul közlekedniük oda-vissza a Fekete- és az Azovi-tenger között. Mi pedig ezt folytatjuk is, akár tetszik ez az oroszoknak, akár nem – szögezte le. Hozzátette: következő alkalommal nemzetközi megfigyelőket is visznek magukkal. Próbáljanak csak még egyszer olyasmit tenni az oroszok, mint legutóbb – mondta, utalva a november 25-én történt incidensre, amikor az orosz parti őrség a Krím félsziget partjaitól 13–14 tengeri mérföldre tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, majd elfoglalta őket, a hadi tengerészeket pedig letartóztatta tiltott határátlépés címén. Az incidenst Kijev katonai agressziónak minősítette.

A novemberben törtétekkel kapcsolatosan a tanácsadó kijelentette: az orosz fél vélhetően arra számított, hogy az ukrán hajók visszalőnek. Ez esetben ugyanis Oroszország bizonyítani tudta volna, hogy agresszívan léptek fel – magyarázta. Kiemelte annak fontosságát, hogy az ukrán hadihajókat nemzetközi vizeken fogták el. Vagyis ez nem fedi az oroszok meséjét arról, hogy egyetlen hajójuk is megsértette volna a területi vizüket. Ráadásul a Krím területi vizeit? A Krím Ukrajna része. Ezért igen, a hajóik továbbra is közlekedni fognak. Nem mondhatják azt, hogy megijedtek, ezért többet nem indulnak el – fejtette ki.

A Krím félszigetet 2014-ben önkényesen csatolta el Oroszország Ukrajnától, amit a világ országainak zöme – beleértve az Európai Unió és a NATO tagállamait – nem ismer el legitimnek. Oroszország viszont a Krím körüli 12 tengeri mérföldes övezetet saját felségvizének tekinti, a Kercsi-szoroson való áthaladást pedig a nemzetközi és az ukrán–orosz kétoldalú megállapodásokkal ellentétesen saját engedélyéhez köti. Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet – ráadásul nemzetközi vizeken, a már Odessza felé visszafordult hajóikra –, megsértve ezzel az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros közös használatáról szóló kétoldalú megállapodást is. Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást Moszkva engedélyhez köti. Orosz állítás szerint az ukrán hajók vették elsőként célba az orosz parti őrség járműveit. Kijev az incidenst fegyveres agressziónak minősítette, és Ukrajna tíz megyéjében 30 napra – december 26-ig – hadiállapotot vezettek be. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét felet és követelte az ukrán hadi tengerészek elengedését. - írja a 3szek.ro


Hírdetés