Ukrajna nem törli el a nyelvtörvényt, növekvő erejével hetvenkedik

Ukrajna nem fogja eltörölni sem a 2017-es oktatási törvényt, sem az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt, de kész az egyenrangú párbeszédre és a megállapodásra Magyarországgal – jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes


2019. november 16. szombat, 17:05 perc   

Ukrajna nem fogja eltörölni sem a 2017-es oktatási törvényt, sem az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt, de kész az egyenrangú párbeszédre és a megállapodásra Magyarországgal – jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes

A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy Ukrajna maga kérte az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását az oktatási törvényről, és mostanra a testület hét ajánlásából hatot már végre is hajtott.

A nyelvtörvény vizsgálatát nemrégiben szintén megkezdte a Velencei Bizottság, állásfoglalása decemberre várható. Bodnar emlékeztetett arra is, hogy Kijev készül egy kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt is elfogadni, amelynek kidolgozásába szavai szerint be akarják vonni az ukrajnai nemzeti kisebbségi közösségek képviselőit is.

Arra a kérdésre, hogy mit tesz akkor Kijev, ha minden feltétel teljesítése esetén is Budapest tovább blokkolja Ukrajna és a NATO kapcsolattartását, a miniszterhelyettes kijelentette, hogy Ukrajna számára a NATO-val való kapcsolat stratégiai jelentőségű: ”Kinyilatkoztattuk, hogy csatlakozni kívánunk a szövetséghez, tagjává akarunk válni. Ezért bármilyen figyelmeztetést, megjegyzést igyekszünk figyelembe venni, de csak olyanokat, amelyek nem átpolitizáltak. Ebben az esetben, ha ez politikai nyomás vagy zsarolás, az számunkra elfogadhatatlan. Azt is kijelentjük NATO-partnereinknek, hogy készek vagyunk teljesíteni a meglévő kötelezettségek keretein belül a ránk eső részt, de nem engedünk nemzeti érdekeinkből.

Ha Budapest retorikája visszatér a 2017-es évihez, ahhoz, hogy nekünk valamit vissza kell vonnunk, az nem fog működni. A 2017. évi oktatási törvényt nem töröljük el. Az államnyelvről szóló törvényt nem töröljük el. Partnereinket pedig arra szólítjuk el, hogy nézzenek realistán a mai Ukrajnára, amely Oroszország fegyveres agressziója ellenére egyre erősebbé válik. A nyomásgyakorlás és a zsarolás nem működik. Készek vagyunk egyenlő félként tárgyalni és megállapodni” – fogalmazott a külügyminiszter-helyettes.

A nyáron hatályba lépett nyelvtörvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát. Ez a kárpátaljai magyar szervezetek szerint felszámolja a kisebbségek valamennyi eddig megszerzett nyelvi jogát. - írja az MTI


Hírdetés