Úz-völgyi kései sirató

Meggyalázták az Úz-völgyi első világháborús osztrák–magyar katonatemetőt.
Fotó: uh.ro


2019. május 2. csütörtök, 11:50 perc   

Meggyalázták az Úz-völgyi első világháborús osztrák–magyar katonatemetőt.

Ostobán, erőszakkal, fütyülve jóérzésre, kegyeleti szempontokra. Kihasználva a Hargita és Bákó megye közötti rendezetlen határvitát a Kárpátokon túli Dormánfalva önkormányzata nekilendült és elkészítette az első és második világháborúban elesett román katonák emlékhelyét Úz völgye katonai sírkertjében.

Noha a település közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozik, s a kegyhely gondozója és tulajdonosa maga a szentmártoni önkormányzat, mi több, a román és a magyar állam közötti egyezmény értelmében a hadisírokat érintő bármilyen beavatkozás kizárólagosan a két fél beleegyezésével történhet, mindez nem érdekelte a dormánfalviakat. Ők ugyanis vitatható, „kételyes” körülmények között elfoglalták a bekerített magyar sírkertet, s önkényesen felállítottak ötvenkét betonkeresztet és egy nagyobb méretű, szintén betonból készített ortodox keresztet.

Mindezt vasárnap hozta nyilvánosságra közösségi oldalán a háromszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület. Elindult a lavina, értelemszerűen, az internetes híreket követték a politikusok felháborodott nyilatkozatai. Joggal, megalapozottan természetesen.

Miközben mindez nyilvánvalóan egy újabb, szinte minősíthetetlen közösségi megalázás, fondorlat, néhány kérdésre azért érdemes választ keresgélni. A tájékoztatásokból ugyanis kiderül, hogy a Hargita megyei önkormányzati illetékesek tudtak arról, hogy a dormánfalviak miben sántikálnak, ám csendben kívántak intézkedni, megoldást keresni a kibontakozó, botrányos helyzetre. Ez azért is érthetetlen, mert az Úz-völgyi katonatemetőt nemzetközi, diplomáciai egyezmények is oltalmazzák, és nehéz olyan szempontot, érvet, de akár jogszabályt is felmutatni, melynek szellemé­ben a dormánfalviak nyugodtan kivitelezhetik aljasságukat. Mégis, ők javában építkeztek, s a csíki választottak hallgattak. S közben napok, hetek alatt gyarapodtak a betonkeresztek Úz völgyében, s ez idő alatt sokan láthatták, hogy valami nagyon nincs rendjén.

Feltehető a kérdés, többeknek, köztük a most hangosan jajveszékelő Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnöknek, Gergely András csíkszentmártoni polgármesternek s mindazoknak, akik csendben lapultak: mire vártak? Miért nem hozták nyilvánosságra már a legelején, amikor a dormánfalviak ármánykodni kezdtek az Úz-völgyi katonatemető tulajdonjogával, illetve betonozni kezdtek a sírkertben, hogy baj van? Amikor könnyebb lett volna bármit tenni, megakadályozni, mint most, amikor már állnak a betonkeresztek és szervezik az avatóünnepséget? Mire vártak, miért hallgattak? Hogy Kelemen Hunor levelét megírja a húsvéti vakációját töltő kormányfőnek? Hogy legyen egy újabb ügy, amelynek megoldásához ismételten egyezkedni kelljen a szociáldemokraták csúcsvezetőivel?

Megaláznak, kisemmiznek következetesen. Ég a ház. Eközben néhány politikus mégis úgy véli, nem kell azonnal hívni a tűzoltókat, ráérnek még, elég, ha kampányban tárcsázzák a segélyhívó számot.

szerző: Mózes László - 3szek.ro


Hírdetés