Varga Csaba 8100 méteres magasságig tudott feljutni, majd biztonságban visszafordult

A csúcsot nem tudta elérni, mégis győztesként jött le a hegyről Varga Csaba


2018. május 16. szerda, 17:09 perc   

A Kancsendzönga most egyetlen hegymászót sem engedett be a Kincseskamrájába. A kanadai Don Bowie és az olasz Marco Confortola mellett Varga Csaba is kénytelen volt kb. 8100 méteres magasságból visszafordulni a csontig hatoló hideg és a dermesztő szél miatt. Az idei tavaszi mászószezonban ezzel Csaba jutott a legmagasabbra a magyar hegymászók között, arról nem is beszélve, hogy Csabát ismerve tudjuk, mindent megtett a sikerért. Pár órával ezelőtti bejelentkezésekor már 6400 méteren a 2-es tábornál járt és halad tovább az alaptáborba. A hangjában nem lehetett nem érezni a csalódottságot, pedig Omar őszinte örömmel mondta neki:

„Csaba nagyon sokat tettél, nagy eredmény ez, győztes vagy, hidd el nekünk, győztes vagy! Meg fogunk ünnepelni, ha hazaérsz!”

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 – Kancsendzönga több mint másfél hónapjában rengetegen szurkoltatok Csabának, tudjuk, hogy sokan a szívetekbe zártátok az erdélyi magyar hegymászót, aki szívét-lelkét kitette mindannyiunkért! - írja az ittHON.ma


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu