Véget ért a téli olimpia

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXIII. téli olimpia Phjongcshangban.


2018. február 26. hétfő, 00:34 perc   

Ahogy a havas versenyeken, úgy ezúttal a záróünnepségre sem teltek meg a lelátók. Az ötszögletű Phjongcshangi Olimpiai Stadion egyik oldala azért maradt üresen, hogy azt majd a bevonuló sportolók foglalják el, de egy másik oldalon is számos üres széksor volt. Az első felvonásban görkorcsolyás táncosok szórakoztatták a publikumot, majd a díszvendégek bevonulását követően behozták a stadionba a Koreai Köztársaság lobogóját, amelyet a nemzeti himnusz közben felvontak.

A folytatásban a geomungo nevű tradicionális koreai húros hangszer és az elektronikus gitár hangja keveredett egymással, amellyel azt mutatták be, hogy a hagyományok és a modernizmus, a Kelet és a Nyugat, a nyugalom és a dinamika milyen jól megfér egymás mellett és összhangban van egymással.

Ezt követően behozták a dél-koreai játékokon résztvevő 92 nemzet zászlaját a küzdőtér közepére, a magyar lobogót egy önkéntes vitte, mivel a magyar csapat teljes küldöttsége szombat éjszaka hazaindult. A sportolók – többen érmeikkel a nyakukban – csak ezután vonultak be, a dübörgő zene mellett tettek egy kört, majd elfoglalták a lelátó számukra fenntartott részét. Eközben a székek fölé szerelt LED-lámpáktól fényárban úszott az aréna, amelynek lelátóin így a 92 nemzeti zászló „futott” körbe-körbe.

A két koreai csapat ismét együtt érkezett a stadionba, egyesek dél-koreai, mások észak-koreai zászlót lobogtattak, de a koreai félszigetet ábrázoló zászló is volt a kezekben. A közönség mindenhol nagy ovációval fogadta a hazai küldöttséget. A végén az égben egy fényjátéknak köszönhetően megjelent Szuhorang, a játékok kabalája, amely integetéssel köszönt el a sportolóktól, majd egy szív rajzolódott ki körülötte, végül a fehér tigris eggyé vált a vöröslő szívvel. - írja az MTI


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu