Visszakapta vezetői engedélyét a PSD-t sértő sofőr

Az ügyészek ugyanakkor elrendelték, hogy a két PSD-t sértő számtáblát a bukaresti svéd nagykövetség közvetítésével juttassák vissza a svéd hatóságoknak.


2018. augusztus 8. szerda, 20:27 perc   

Visszakapta kedden vezetői engedélyét a Szociáldemokrata Pártot (PSD) sértő feliratú számtáblával közlekedő sofőr, miután az ügyészek bűncselekmény hiányában lezárták az ellene indított büntetőeljárást.

Ioana Mateş, a Svédországban hivatásos sofőrként dolgozó Răzvan Ştefănescu ügyvédje bejelentette, hogy ügyfele 14 órakor a Victoriei térre érkezik gépkocsijával.

Az ügyészek ugyanakkor elrendelték, hogy a két PSD-t sértő számtáblát a bukaresti svéd nagykövetség közvetítésével juttassák vissza a svéd hatóságoknak.

A döntés azt követően született, hogy a közlekedési rendőrség a múlt héten az ügy lezárását javasolta.

„A svéd hatóságok visszavonták a rendőrség által július 31-én elkobzott rendszámtáblákat” – közölte a rendőrség.

Eredetileg Răzvan Ştefănescu ellen bűnügyi eljárást indítottak „olyan gépjármű vezetése miatt, amelyet más országban írtak be forgalomba és nem közlekedhet Románia területén”. - írja az agerpres.ro


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu