Vona Gábor vitára hívja Orbán Viktort a nyugdíjasok helyzetéről

Vona Gábor ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte. A politikust kérdezték korábbi blogbejegyzéséről is, amely több nyugdíjas szervezet tiltakozását váltotta ki.


2017. augusztus 7. hétfő, 18:45 perc   

A Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt.

Vona Gábor ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jelezve: élő adásban, egyeztetett feltételek mentén ütköztetné programját a kormányéval, és azt szeretné, ha mindkét fél hazugságvizsgálót viselne.

Az ellenzéki politikus azt is elmondta, hogy a vitának valódi kérdésekről kell szólnia, például a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről és a demenciáról.

Értékelése szerint a szakmai testületek – például az Idősek Tanácsa – beszorultak a „pártpolitika erőterébe", a kormányt pedig nem érdekli az idősek véleménye, nem hisz bennük, ami óriási tiszteletlenség.

Vona Gábor felvetné azt is, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke csökkent a reálbérekhez képest, és megindult egyfajta polarizáció, amely differenciált nyugdíjemelést kíván. Fontos az is, hogy csökkenjen a mindennapi megélhetéshez szükséges termékek áfája – tette hozzá.

A jobbikos politikus beszélt arról, hogy a nyugdíjrendszert csak kellő járulékbefizetéssel lehet fenntartani, ez pedig összefüggésben áll az európai bérunióról szóló kezdeményezésükkel, a tisztességes bérek ugyanis fenntartható nyugdíjakhoz vezetnek.

A férfiak alacsony várható élettartamával indokolta a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjról szóló javaslatot, amely elmondása szerint nem kényszer, hanem lehetőség.

Vona Gábor kiemelte azt is, hogy nemcsak az anyagi biztonság, hanem a lelki nyugalom is fontos. Megfelelő hátteret kell biztosítani az otthoni és intézményi idősgondozásnak – jelentette ki, hozzátéve: ma már nem az a helyzet, hogy beköltözik egy idős ember és „kellemes társaságban, harmonikus körülmények között tölti idős éveit, hanem egyre inkább elárasztja az idősotthonokat a demencia problémája". Szóvá tette, hogy a kormány nem készített stratégiát erre.

A Jobbik elnöke emellett lépéseket ígért a kis falvakban élő idősek közbiztonsága területén, és egy nemzeti vándorszínház létrehozását sürgette az érintettek minőségi szórakozása érdekében.

Mint mondta, a kormánypártokkal ellentétben nem szavazóként, hanem családtagként tekintenek a nyugdíjasokra.

A politikust kérdezték korábbi blogbejegyzéséről is, amely több nyugdíjas szervezet tiltakozását váltotta ki.

Azt felelte: az írás konkrét személyekről szólt, s nem szerinte nem neki, hanem a miniszterelnöknek kell bocsánatot kérnie, amiért folyamatosan hergeli az időseket. „Orbán Viktor felelőssége az, hogy a fideszes nyugdíjasoknak azon törpe kisebbségét, akik elvadultak és nem tudnak viselkedni, (...) azokat fogja vissza" – fogalmazott.

Megkérdezték arról is, hogy a Jobbik miért nem szavazta meg korábban a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségét. Erre válaszul közölte, tartózkodtak, ugyanis még szélesebb körre szerették volna kiterjeszteni a lehetőséget.

Egy másik kérdésre azt is mondta: nem a Jobbik a megrendelője a bérunióról szóló plakátoknak, s bírálta, hogy a Nemzeti Választási Iroda még nem adta ki az előzetes hozzájárulást az aláírásgyűjtéshez.

Közölte azt is, hogy a Jobbik frakciója támogatja az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést a devizahitelesek ügyéről, és készek a szakmai vitára.
 

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek | Hírek




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu