Gyurcsány, takarodj

Persze, legyinthetnénk is, elvégre másra nem is számíthattunk Balatonőszöd hősétől


2017. november 2. csütörtök, 17:41 perc   

Gyurcsány Ferenc megfosztaná a külhoni magyarokat szavazati joguktól – a Demokratikus Koalíció elnökének ez a legújabb kampánytémája.

Már az aláírásgyűjtést is elkezdték, s bár az nem teljesen világos, mit is akarnak ezzel, azt már most tudjuk, mi lesz belőle: bűnbakkeresés, az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági vagy éppen a nyugati diaszpórában élő magyarok hibáztatása, egy demokratikus alapjog megkérdőjelezése, a magyar társadalom megosztása, újabb gyűlöletkampány, magyar–magyar testvérháború. 

Gyurcsány Ferenc teszi mindezt önös politikai érdekből, illetve azzal a céllal, hogy előre megmagyarázza újabb, sokadik bukását: a jövő évi választásokon ugyanis a jelenlegi felmérések szerint borítékolhatóan nem terem majd sok babér a Demokratikus Koalíciónak. Ha csak önző lenne Gyurcsány Ferenc húzása, ha csupáncsak politikai számítás miatt tenné, amit tesz, akkor is elítélendő lenne.

Még a magát demokratikusnak nevező baloldalon, a most diktatúrát kiáltók, a szocialisták, a liberálisok körében is bizonyára sokan feltennék a kérdést: miféle demokrácia az, amelyben vannak első- és másodrangú állampolgárok, vannak magyarok és magyarabbak, állampolgárok és „állampolgárabbak”, vannak, akik beleszólhatnak közös ügyeinkbe, másoknak meg kuss legyen. 

Gyurcsány Ferenc legújabb kezdeményezésével azonban nem csak az a baj, hogy mélységesen antidemokratikus, és kizárólag a rövid távú politikai haszonszerzést célozza. Húzása azért oly aljas, mert ismét kampánytémává zülleszti a nemzeti összetartozás ügyét, amelyben pedig hosszú idő után konszenzus, nemzeti egység látszott kialakulni. Ezt a végre-valahára kibontakozni látszó egységet bomlasztja most ismét Gyurcsány Ferenc.

Persze, legyinthetnénk is, elvégre másra nem is számíthattunk Balatonőszöd hősétől, a bukott baloldal bukott miniszterelnökétől, aki hazudott éjjel, hazudott reggel, hazudott este, uszított már magyart a magyar ellen, és riogatta az anyaországi társadalmat a 23 millió román munkavállalóval. Mégis fájó, hogy éppen akkor teszi ezt, amikor minálunk a közelgő centenáriumi eufóriában éppen csúcsosodni készül a magyarellenesség: Romániában már régóta másodrangú állampolgároknak tekintenek, jogainkat csorbítják, sőt, nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek számítunk a román államhatalom szemében. Hogy is ne fájna, amikor az anyaországból érkezik hasonló jelzés?

Bizakodásra ad okot és reményteli azonban, hogy eme aljas kezdeményezés egy többszörösen bukott politikus, marginális erőt képviselő párt részéről érkezik, a magyar társadalom túlnyomó többsége tehát elutasítja ezt az álláspontot.

Ráadásul immár nem csak tehetetlen szemlélői és elszenvedői vagyunk Gyurcsány Ferenc legújabb gyűlöletkampányának, de a 2018-as országgyűlési választásokon tehetünk is azért, hogy a külhoni magyarságért felelősséget vállaló, nemzetben gondolkodó politikai erők győzedelmeskedjenek, e lejárt szavatosságú politikus és a magát demokratikusnak hazudó pártocskája pedig oda kerüljön, ahová való: a süllyesztőbe.

szerző: Farcádi Botond  -3szek.ro


Kapcsolódó cikkek | Választások




porno ankara tercume
Samsun Escort istanbul escort lida lida hacklink webmaster forumu