erdélyi magyar szövetség

Márton Róbert: "Egyetlen célunk van: Tegyük élhetőbb hellyé Csíkkarcfalvát és Csíkjenőfalvát!"

Márton Róbert: "Egyetlen célunk van: Tegyük élhetőbb hellyé Csíkkarcfalvát és Csíkjenőfalvát!"
Márton Róbert az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltjeként indul az önkormányzati választáson. Terveiről, elképzeléseiről kérdeztük.

Hogy látja: az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt összefogásából és a nemzeti oldal egyesítéséből létrejött Erdélyi Magyar Szövetségnek melyek a legfőbb célkitűzései, melyeket – akár helyben is – meg tudnak valósítani?

A valamikori Polgári Szövetség csíki területi elnöke voltam. A Polgári Párt alakulásánál már nem vettem részt aktívan, így egy darabig nem is voltam a Polgári Párt tagja. Sajnálatos módon érintett engem is, hogy a Polgári Pártból kiábrándult emberek alakították az Erdélyi Magyar Néppártot. A volt polgári szövetséges kollégákkal – említhetném Szilágyi Zsoltot vagy Toro Tibort –, ha nem is gyakran, de egy-egy Tusványos alkalmával találkoztunk, és mindig előkerült a téma: szurkoltunk, hogy a jobboldal ne szakadjon szét ennél is jobban. Mindig kérdeztem magamtól, miért nem tudjuk mi is összetömöríteni, akár fuzionálni a jobboldalt? A baloldalnak az a jó, ha minél több szeletben vagyunk, hiszen úgy nem tudunk egységet képviselni. Nagyon örvendek, hogy a két elnök egyezséget tudott kötni, és elindították a fúzió létrejöttét, melynek megszavazásán már a Polgári Párt tagjaként vettem részt. Ezt követően döntöttem el, hogy jelöltként is képviselni fogom az Erdélyi Magyar Szövetséget.

Mesélne magáról? Mi motiválja, hogy a közösségért végzett munkára, közéleti szerepvállalásra vállalkozzon?

Szeretem az igazságot és a becsületet, nem vagyok, nem voltam és nem is leszek megvásárolható senki számára. Bármi gond merült és merül fel községemben, mindig próbáltam kivenni a részem annak megoldásában. Igyekeztem ott lenni fizikailag – akár mint vállalkozó, gépekkel, ha a helyzet úgy kívánta – , sosem kérleltettem magam, mert tudom: ha mi nem állunk ki községünkért, ha nem állunk a problémák megoldása mellé, sosem fog magától megoldódni. Ilyen esetekben soha nem néztem a pártpolitikát, nem néztem ki milyen színben van jelen a politikai életben. A fő cél mindig az aktuálisan kialakult probléma orvoslása volt. Együtt még hatékonyabbak vagyunk. Mindez motivál a közéleti szerepvállalásra.

Választási programjában fontos célként jelöli meg a község lakói számára az anyagi biztonság megteremtését. Milyen módon képzeli ezt el?

A közösség összefogásában rejlik mindez. Ha minden korosztály megszólítva érzi magát, ha megvan a kapocs a közösségen belül, ami összeköti annak tagjait úgy, mint régen, ez automatikusan magával vonzza az anyagi biztonságot. Vegyük példának a szénafelvásárlást. Négy évvel ezelőtt voltak olyan háztartások, ahol a minőségileg megfelelő takarmányt nem tudták eladni, ez azonban most megváltozott. Ahová ki akarok lyukadni: ha van összefogás és közösségi kapocs, a szomszéd, akitől nemrég felvásárolták a szénáját, szól a szomszédjának, hogy ő is el tudja adni sajátját. A közvetlen környezetében keres potenciális eladókat és a vásárlás a településen belül marad. Mert megvan a kapocs! Ezen kívül az állattartásban is látom az anyagi biztonság létrejöttét. A jenőfalvi közbirtokosság megnyert egy pályázatot, ami által lehetőségünk nyílik egy vágóhíd és egy húsfeldolgozó létrehozására. Ez mind szép és jó, azonban ha nincs állattartomány, nincs mit levágni, így pedig nem tudjuk üzembe helyezni a létesítményeket. Ezért szeretnék a disznó- és szarvasmarha-tartásra és tenyésztésre hangsúlyt fektetni, hiszen így már lehetőség is adódna az értékesítésre és anyagi biztonságot adna rengeteg háztartásnak.

Az Erdélyi Magyar Szövetség egyik legfontosabb célkitűzése az új magyar egység megteremtése. Az ön által képviselt településeken – elmondása szerint – komoly problémát jelent a közösségen belüli széthúzás. Hogyan orvosolható ez?

Mikor én voltam fiatal – összehasonlítva az akkori helyzetet a most kialakult nehéz helyzettel –, mi Magyarországon leltük örömünket a mai fiatalokkal ellentétben. A mai fiatalok messzebb kell menjenek a jobb megélhetés reményében. Két tábor van: az egyik, amely csupán alkalmi munka miatt hagyja el szülőföldjét, illetve a másik, amelyet különböző okoknál fogva nem lehet eltántorítani az elvándorlás gondolatától. Az első tábort szeretném megcélozni, mert ők még abban a reményben mennek el, hogy egyszer hazajönnek és itthon fognak családot alapítani, megélhetést találni. A koronavírus okozta kellemetlenségek folytán, mikor nem lehetett, csak saját felelősségre írt nyilatkozattal elhagyni lakhelyedet, elindultak a betörések. És akkor láttam az engem körülvevő környezetet. Lépni kellett. Elindítottunk egy helyi szintű polgárőrséget azzal a céllal, hogy megvédjük településünket és mindenféle javainkat. Akkor láttam igazán, mit jelent mindent félretéve egy közös célért csapatban dolgozni. Ha magunkat biztonságban érezzük, ha magunknak meg tudjuk teremteni azt, amire szükségünk van, anyagi biztonságot is képesek vagyunk nyújtani.

Az elvándorlás egyre nagyobb méreteket ölt Erdély-szerte. Hogyan látja ezt megállíthatónak?

Ahogy azt már elmondtam: a határozott és eltökélt tábor tagjai nem megállíthatóak. Ha egy közösség minden tagját megszólítjuk, ha mindenki ki tudja venni saját részét a munkából, ha mindenkinek feladata van – jó és közös céllal –, az emberek megbecsülve és fontosnak érzik magukat. És ez a lényeg. Senki nem megy el onnan, ahol számítanak rá, és kell a segítsége, jelenléte.

Korábban nyilatkozta: átlátható közigazgatásra van szükség. Mit jelent ez pontosan?

Az elmúlt években soha nem tudtuk, mikor van tanácsülés. A döntéseket zártkörű tanácsüléseken hozták meg, amibe a község tagjainak nem volt beleszólása. Önkényesen döntöttek mindenki helyett. Pedig ezek, törvény szerint, nyilvánosak kell legyenek. Én ezt nyilvánossá fogom tenni. Rengeteg lehetőségünk van: kihasználjuk az internet nyújtotta lehetőségeket, akár élő közvetítés vagy felvétel által, mert be akarom vonni a község tagjait. Ők tudják, mire van szükségük, ők látják jobban, mit kéne tegyen a hivatal és a közigazgatás.

Újszerű ötlettel jelentkezett: véleményládákat helyezne el a település több pontján. Miért van erre szükség?

Van az az embertípus, aki fél attól, hogy nem tudja megfelelően kifejezni magát, fél, hogy a körülötte lévők lekiabálják, fél a visszhangtól, melyet véleménye idézne elő. Éppen ezért gondolom jó megoldásnak a véleményládák kihelyezését. Minden véleményre szükség van, és lehet pont arra a véleményre, amit nem mondanak ki. De nekünk lesz egy ilyen ládánk. Innen lehet ötletet, véleményt és építő jellegű kritikát kapni, és minderre egy jó vezetőnek szüksége van. Mindig kell a másodvélemény, és sokszor kívülről élesebben lehet látni, hogy mi folyik bent.

Kövessen minket