Trianonért állt bosszút a boksz első magyar olimpiai bajnoka

Az 1928-as olimpiáig a magyar ökölvívók érmet sem szereztek, akkor robbant be a légsúlyú (51 kilós) Kocsis Antal a legjobbak közé, és senki sem tudta legyőzni. Nem őt tartották az olimpiai küldöttségből a legesélyesebbnek az éremszerzésre, de a többiek az elődöntőig sem jutottak el.


2020. február 16. vasárnap, 14:04 perc   

Az 1928-as olimpiáig a magyar ökölvívók érmet sem szereztek, akkor robbant be a légsúlyú (51 kilós) Kocsis Antal a legjobbak közé, és senki sem tudta legyőzni. Nem őt tartották az olimpiai küldöttségből a legesélyesebbnek az éremszerzésre, de a többiek az elődöntőig sem jutottak el.

Kocsis 1905. november 17-én született Kispesten, próbálkozott az úszással, de a Rudas fürdő nagyon messze volt a lakhelyétől, ezért inkább a birkózás felé fordult, onnan küldték el atlétának. Amikor a birkózók edzéseit látogatta, akkor találkozott először az ökölvívással, megtetszett neki. Jelentkezett a Kispesti AC-ba, de pechjére nemsokára megszűnt a szakosztály.

Bekopogtatott a MÁV tagozatához, ahol alig akartak vele szóba állni, de aztán megnyerte a házibajnokságot, és felcsillant az edzők szeme.

Akkor, 1923-ban szúrták ki a Ferencváros képviselői, és onnantól elválaszthatatlan lett a zöld-fehérektől. Büszkén mesélte, hogy 1925 és 1928 között Magyarországon egyetlen vereséget sem szenvedett.

Az olimpia évében a svéd Nilson ugyan legyőzte, de a négy legfontosabb meccset az olimpián megnyerte. Riogatták őket, hogy a tengerentúliak nagyon jók, neki végül egy sem került az útjába. A spanyol Vilanovával kezdett, majd a német Ausböckkel folytatta, aztán az elődöntőben az olasz Cavagnoli jött, vele vívta a legkeményebb küzdelmét.

Olyan erős volt, amikor fejbe ütött, azt hittem, leesik a fejem. Bírta a harmadik menetet, de én jobban

– mondta Az Estnek. A fináléban a francia Apell várt rá, a magyar diplomácia pedig igyekezett is mindent megtenni, hogy pártatlan bírókat kapjanak, hogy reális eredmény születhessen. Kocsis ugyanis az addig mutatott formája alapján jobbnak látszott, mint a francia, de néhány meccsen lepontozták a mieinket. Apell az első menetet megnyerte, a második végén már szűkítette riválisa pontelőnyét, de még mindig hátrányban volt. Ezért mindent eldöntő rohamra indult a harmadik, befejező menetben. A Nemzeti Sport így tudósított a helyszínről.

„Az első perc Kocsis offenzívája jegyében telik el. 80 másodpercnél újabb ütészuhatagot zúdít a magyar bajnok ellenfelére, amit a francia csak klincseléssel tud parírozni, örömmel látjuk, hogy a francia készen van, nem bírja a nagy iramot. A magyaroknak most már nagyon megjön a hangja, a harsány biztatás újabb ostromokra tüzeli Kocsist. Kétszer egymás után találja a franciát, és a nézők között pontozó szakemberek megállapítják, hogy Kocsis már behozta a franciát.

A francia 2:10-nél térdre kényszerül, de Kocsis lovagiasan felsegíti. Kocsist figyelmezteti a bíró, hogy ne üssön ellenfele tarkójára, ez a figyelmeztetés azonban nagy visszatetszést keltett, mert Kocsis nem szolgáltatott erre okot. Továbbra is Kocsis támad, a harmadik perc végén, a francia kissé összeszedi magát. Aggódni kezdünk, hogy Kocsis nem bírja végig a saját maga diktálta őrületes tempót, de aggodalomra nincsen ok. Lerohanja a magához térő franciát, aki örülhet, hogy a gong megmenti a keményöklű magyar bajnok záporozó ütéseitől.” (Az érthetőség kedvéért: klincselés a kapaszkodás, a parírozás pedig a semlegesítés volt.)

A meccs legfontosabb része csak ezután jött, több mint 3 percnyi tanácskozás után a zsűri döntött.

Megafonba hirdették ki: kocsis antal a bajnok.

Az öltözőben Kocsis könnyei között egy papírlapot kért, amire reszkető kezekkel, többször megállva azt írta a Nemzeti Sport beszámolója szerint: „A trianoni békeszerződésért… Éljen Magyarország!”

A befejezésre, az utolsó percekre nem emlékszik, annyira kihajtotta magát. Arról is beszámoltak, hogy a nyakukba vették a szurkolók, és negyedórán át körbe-körbe hordozták az amszterdami teremben. Az öltözőbe Andrássy Géza gróf is könnyes szemekkel tért be.

A hazatéréskor – a szó szoros értelmében kiszedték a vonat fülkéjéből – arra tért rá Kocsis, hogy ő csak azt tette, amit mindenki más is tett volna, ha az ő helyében van, az utolsó erejéig küzdött. A magyar zászlóért verekedett, hogy a középső árbócra húzhassák fel.

Ha elvették országunkat, fegyvereinket, láthatták, hogy a puszta öklünk is mennyire erős. Odakint éreztem igazán, milyen összetépett, összerongyolt országból érkeztem. Meg kellett mutatni, helyén van a bátorságunk

– idézett győzelmi beszédéből a Magyarország című lap. Kocsis nem fejezte be az asztalos iskolát, ezért a kultuszminisztérium úgy döntött, ösztöndíjat ad neki. A bokszoló azonban a profik felé fordult, és elfogadott egy bécsi meghívást, amikor ez kiderült, azon ment a vita, hogy az amatőrök közt küzdhet-e, vagy csak a profiknál. Pénzt kapott vagy csak kölcsönt? – ezt a kérdést tették fel a lapok, és ezt tárgyalta a hazai szövetség is.

1929. augusztusban a magyar–olasz válogatott meccs előtt aztán bejelentette, profinak áll. Édesapja, Gyula úgy indokolta, hogy anyagi helyzetük tűrhetetlenné vált, ezért a fiának meg kellett hoznia ezt a döntést. A legvégső kényszerben határozta el magát. 1930 áprilisában Németországban vívta első profi meccsét, még abban az évben kilencszer lépett ringbe az Egyesült Államokban, kétszer kapott ki. 1931 nyarán négymeccses túrát kötöttek le neki Magyarországon, de amíg Budapesten sokan voltak rá kíváncsiak, Szegeden már kevésbé.

Kolozsváron is bokszolt.

A legjobb helyezése a profik közt a negyedik volt a világranglistán. A gazdasági világválság vége felé, 1933-ban az előző évi olimpia bronzérmesével, Lou Salicával is összecsapott kétszer, egyszer kikapott tőle, egyszer döntetlenre hozták ki az összecsapást. Fellépett a Madison Square Gardenben is, 1935. augusztusban San Franciscóban volt utoljára a ringben, ugyanis 30 éves kora előtt befejezte.

A honvágy sokszor gyötörte, egy leveléből azt idézték itthon 1947-ben, különb magyar lett feleségéből, mintha annak született volna. 1965-ben tért vissza először Magyarországra, akkor úri szabóként dolgozott. 1994-ben, Titusville-ben halt meg az idősek otthonában. Az volt a kívánsága, hamvait az óceánba szórják. - írja az index.hu


Hírdetés