református

Egyhetes eseménysorozattal ünnepelték a gyergyószentmiklósi reformátusok a templomuk építésének 125. évfordulóját

Az erdélyi református naptárban a misszió vasárnapja volt szeptember elseje, az a nap, amikor a gyergyószentmiklósi református templom megépülésének 125. évfordulójára szervezett ünnepi eseménysorozat zárult. A gyergyószentmiklósi pedig missziós egyházközségként működik, hiszen a nagy többségében katolikus Gyergyószék más településeinek reformátusait is szolgálja.

Az épület egészét érintő felújításnak vetették alá a bibarcfalvi református templomot

Nem először végeztek feltáró munkálatokat, azonban úgy tűnik, még napjainkban is felfedezhetőek a régi korokat hűen tükröző elemek a templomban. Mostanra már a külső munkálatokkal is jól haladnak, a toronygömböt augusztusban helyezték fel, benne egy időkapszulával.

Százhuszonöt éves évfordulót ünnepel a gyergyószentmiklósi református gyülekezet

1899-ben építették és abban az évben fel is szentelték Gyergyószentmiklóson a református templomot. A 125. évfordulót augusztus 25. és szeptember 1. között egyhetes eseménysorral ünneplik meg.

Elkészült Lisznyóban az új ravatalozóház

A lisznyói ravatalozó a község harmadik, saját költségvetésből elkészült hasonló építménye, a közelmúltban épült meg ugyanis az uzoni és a szentivánlaborfalvi halottasház is. Mindegyiket felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül vehetik igénybe az elhunytak hozzátartozói a végső búcsú idejére.

Három csíkszéki lelkipásztor utazott abban az autóban, amely kedden délelőtt frontálisan ütközött Szentegyházánál

Az egyik lelkipásztort a helyszínen újra kellett éleszteni, kollégáját pedig belső vérzéssel és bordatöréssel szállították kórházba. Harmadik társuk zúzódásokkal úszta meg a balesetet. Egy, a közösségi médiában közzétett felhívásban arra kérik a jószándékú hívőket, hogy imádkozzanak a sérültek mihamarabbi felépüléséért.

Csík vármegye első református egyházi hajléka 125 éves évfordulóját ünnepli

A nagyrészt katolikus vallású Gyergyószéken, és azon belül Gyergyószentmiklóson vallási kisebbségnek számítanak a reformátusok, és amint Mátyás István lelkész rámutat, még ma is tapasztalható, hogy vannak, akik idegenkedést éreznek a reformátusság iránt. A 125 éves évforduló kapcsán ezért törekednek is arra, hogy ismertebbé tegyék az egyházat, a gyülekezetet.

Vasárnap Háromszéken székelyruhába öltözött fiatalok vonultak Isten házába, hogy bizonyságot tegyenek hitükről

Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus esperes lapunknak úgy fogalmazott, a konfirmálás megerősítés a hitben, egy új életlehetőség a tizenéves fiatalok számára, akik most indulnak el a felnőtt keresztyének útján.

Átadták a felújított marosvásárhelyi református Kistemplomot

Hálaadó istentiszteleten adták át vasárnap délután a magyar kormány támogatásával felújított, Gecse utcai református Kistemplomot az erdélyi Marosvásárhelyen.

Megkéselték a marosvásárhelyi Református Kollégium két diákját a gólyabál utáni bulin

A sürgősségre került röviddel csütörtök éjfél után a marosvásárhelyi Református Kollégium két diákja, akiket megkéseltek a város egyik szórakozóhelyén az iskola gólyabálja után tartott bulin.

Marosvásárhelyen felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának felújított épületegyüttesét

Marosvásárhelyen hétfőn felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának a magyar állami támogatással felújított épületegyüttesét. A református egyház tulajdonában levő ingatlanban a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium működik, melyek együttes diáklétszáma megközelíti a kétezret.

Felújították a marosvásárhelyi vártemplomot

Tóth László főkonzul a magyar kormány nevében köszöntött mindenkit, és elismerését fejezte ki az egyházkerületnek, a városnak, a lelkészeknek, a püspöknek a jól végzett munkáért. Emlékezettet: 2017-ben döntött úgy a magyar kormány, hogy támogatást nyújt az egyházi létesítmények felújításához. Értékválasztást és állásfoglalást jelent mindez, a magyar kormány felelősséget visel a külhoni magyar közösségek iránt.

Október 31-én avatják a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium és Református Kollégium közös felújított épületét

Október 31-én, a reformáció ünnepén avatják Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium közös felújított épületét - jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon az érintett intézményvezetők.

Református bölcsődét terveznek indítani Marosvásárhelyen

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében az épületet már meg is vásárolta az Erdélyi Református Egyházkerület, jelenleg az igénylésfelmérés zajlik, amelyből kiderül, hány csoporttal indulhatna a bölcsőde.

Kommandón felavatták a magyar állami támogatással felújított református templomot

Kommandón szombaton felavatták a magyar állami támogatással felújított református templomot.

Ismét áll a nagyernyei református templom hetvenhat évvel ezelőtt ledőlt tornya

Örömünnep volt vasárnap a több mint hetven százalékban magyarlakta Nagyernyében. A templom mellett kialakított kis parkban elhelyezett kivetítőn követhették az ünnepi eseményeket azok, akiknek nem jutott hely a zsúfolásig megtelt istenházában.

Felújították a marosugrai református templomot

Az egyházköség, magánszemélyek és vállalkozók, valamint a magyar kormány támogatásával megújult marosugrai református templomban vasárnap az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Kató Bélának, valamint a Marosi Egyházmegye lelkészeinek, presbitereinek, polgármestereknek és híveknek a jelenlétében tartottak hálaadó ünnepi istentiszteletet abból az alkalomból, hogy sikerült teljesen felújítani a templomot.

Felnyitották a marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövében található időkapszulát

Helyi és budapesti korabeli újságok, korona- és fillérérmék, a főépület rajza és egy levél az utókornak – ez került elő abból az időkapszulából, amelyet 1908-ban helyeztek el a marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövében, és amelyet tíz napja találtak meg a főjavításon dolgozó munkások.

Megmentik a sükői „ferdetornyot”

Mostanra csak a 33-as községi út irányába dőlő robusztus harangtornya maradt meg az 1800-as években épült egykori sükői református templomnak, de ehhez a mai napig ragaszkodnak a helyiek, akik a rossz idő közeledtével rendszerint megkongatják a harangokat.

A dálnoki református műemlék templom külső-belső felújítása majdnem teljes egészében befejeződött

A kivitelező cég szakemberei az utolsó simításokat végzik, a munkálat átvételére, a papírmunka elvégzésére a tervek szerint e hónap végén kerül sor – tudtuk meg Marosi Károly lelkipásztortól, aki azt is elmondta, hogy a több mint 3,2 millió lejes támogatást, amit a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség európai uniós alapokból biztosított, sikerült kiegészíteni a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

Fiatfalván felújították a reformátusok és unitáriusok közös templomát

A református és unitárius egyházfők, közéleti személyiségek jelenlétében, ünnepi istentiszteletet, kétorgonás koncertet és közös csemeteültetést is magában foglaló rendezvény részként szentelték fel a fiatfalvi templomot vasárnap. A templom igazi ritkaság, hiszen azt több évszázada használják a mindkét felekezethez tartozó hívek, a két egyház közösen gondozza azt.

Felavatták Nyárádszeredában a magyar kormány hozzájárulásával és az erdélyi református egyházkerület támogatásával felépült bölcsődét

Az avatóünnepségen Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a hétfői nap témája a gyermek. Az, hogy megtelnek-e azok az óvodák, iskolák és egyetemek, amelyek megnyitásakor remélték, hogy mindig lesznek, akik benépesítsék. Vannak olyan települések, amelyekben bezárták az óvodák és iskolák ajtaját, és bár a templomokét nem, iskolák nélkül templomok sem lesznek az elkövetkezendő századokban – fogalmazott a püspök, hozzátéve, hogy Nyárádszereda jó példa arra, hogy szükség van az új bölcsődékre.

Oktatásfejlesztési és karitatív célú beruházásokat is folytat jelenleg Székelyudvarhelyen az Erdélyi Református Egyházkerület

Az ingatlanvásárlást, építkezéseket is magában foglaló munkálatokkal kapcsolatban tartott csütörtöki sajtótájékoztatót Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

Papolcon felszentelték a felújított református templomot

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének szolgálatával, hálaadó ünnepi istentisztelettel szentelték fel az 1895-ben épült, a magyar kormány támogatásával kívül-belül felújított papolci református templomot múlt vasárnap.

Templomot árasztott el a víz

Korlátozták a forgalmat a 3,5 tonna feletti járművek számára a 13E jelzésű országúton, Rétyen, a Feketeügy feletti hídon. A vízszint a nap folyamán veszélyesen megemelkedett és elérte az út alatti tartógerendák szintjét. A lezárt útszakaszt a 121A jelzésű megyei úton lehet megkerülni, a Maksa- Lécfalva-Cófalva útvonalon.

Legnépszerűbb

Kedden töltik fel az országos közbeszerzési portálra a sótalanító berendezés megvásárlására vonatkozó kiírást
kis-küküllő

Kedden töltik fel az országos közbeszerzési portálra a sótalanító berendezés megvásárlására vonatkozó kiírást

Nagyon lassan ugyan, de kezd látszani az alagút vége azon települések lakói számára, akiknek hónapok óta nincs vezetékes ivóvizük a parajdi sóbányában és környékén bekövetkezett katasztrófa miatt. Dicsőszentártonban és a környékén levő településeken, illetve Gyulakután június eleje óta nincs vezetékes ivóvíz.

Kövessen minket